Kiütéses győzelem: az elején nehezebben ment, de a végére bőven hoztuk az FTC elleni negyedik meccset. Edzőnk értékel.
in English
EDZŐI ÉRTÉKELÉS – 2009. JANUÁR 4.
Hazai mérkőzés az FTC ellen
A mérkőzésre készülve tudtam hogy az FTC nagy kihívást fog jelenteni számunkra, hiszen olyan csapat amely mindig képes kemény munkával ledolgozni hátrányát. Agresszív letámadó játékot játszanak, emellett folyamatosan vadásznak az ellenfél hosszú indításaira. Korábbi összecsapások alkalmával háromszor sikerült győzelmet aratnunk felettük, az pedig komoly eredmény ha bármely csapatot sikerül 4-0-ra verni az alapszakasz során.
A mérkőzést megelőzően a védekező felállásban a helyezkedés döntő fontosságáról esett szó. Az elmúlt összecsapások során többször megesett, hogy oldalról a védekező harmad közepének széléről (half boards) érkező támadók leptek meg minket. Ezek a helyzetek általában annak voltak köszönhetőek, hogy a védekezes során támadóink rosszul helyezkedtek és így nem tudták megfelelően védeni ellenfeleik kapu felé vezető útját. A védekező felállás legegyszerűbb szabálya: a védő mindig az ellenfél és a kapu között legyen. E szabályt követve a védekezés sokkal hatékonyabb tud lenni. Persze, mivel a jégkorong a világ leggyorsabb csapatsportja, ezt a pozíciót nehéz tartani, ha nem vagyunk elég figyelmesek. Pontosan ilyen helyzetből született az FTC első gólja 1:17-nél. A jégen lévő játékosaink védekező harmadbeli kavarodásának köszönhetően a korong, ahogyan várható volt, a hálóban kötött ki. Amikor az ellenfél támadói kicsúsznak a fogás alól, az a legfontosabb, hogy a játékosok jelezzék és értsék egymás szándékait. Ha csak kavarodás van a jégen, miközben védelem tagjai nem értik meg egymást, a legrosszabb is bekövetkezhet.
Az első harmad végére Szilassy és Jonkl góljainak köszönhetően 2-2-es döntetlennel vonulhattunk az öltözőbe. Szilassy gólja az emberelőny végén, szoros kapu körüli játékból született, míg Jonkl gólja az FTC egyik védőjének ütőjén irányt változtatva esett. Mindkét gól igazolta, hogy a kaput veszélyeztető játék nem lehet rossz megoldás.
A kiállítások özönének ellenére a második harmadot sikerült 5-2-es előnnyel zárni Hinks, Nika egy-egy valamint Jonkl második góljának köszönhetően. A harmadra megváltoztattam a sorokat: Azari hátrakerült védőnek, Papp Azari helyére állt Galanisz és Kiss mellé, valamint Jonkl Szilassy és Peterdi mellé került egy sorba. A lépés célja a védelem megerősítése volt, mely Schneider sérülése és Hegyi betegsége miatt mindössze 5 védőre fogyott; Vychodil visszatérhetett, először lépett jégre térdműtéte óta. Azari jól dolgozott a védelemben, az ő precíz lövésének köszönhetően nyílt lehetősége Nikának a kipattanó értékesítésére.
A harmadik harmadban csapatunk nagyszerű tartásról tett tanúbizonyságot az utolsó másodpercig kemények hajtottak. Ahogy az FTC egyre inkább csalódottá vált egyre több megkérdőjelezhető szabálytalanságot követtek el, ennek ellenére büszkeséggel töltött el, hogy játékosaink kiállnak magukért és csapattársaikért is. A rájátszásért zajló küzdelemben nagyon fontos hogy a csapat egyként küzdjön, egy dologra összpontosítva, egy közös célért, és úgy érzem a csapatszellem meccsről meccsre javul. Természetesen a mérkőzés egyik csúcspontja Jonkl mesterhármast hozó újabb találata volt. Mindössze 5 kapura lövésből 3 gólt és egy gólpassz jegyezhetett. Saját statisztikánk szerint a Jonkl-Szilassy-Peterdi sor összesen 11 ponton osztozott.
Az összecsapást követően élmény volt látni szurkolóink megbecsülését, akik kitartottak mellettünk az egész idényben. Játékosainknak nagyon sokat jelent szenvedélyes szurkolókkal teli közönség előtt játszani.
COACH’S BLOG – January 4, 2009
Home Game Versus Ferencvaros
Heading into this game I knew FTC would be a big challenge as they make up for a lack of depth with hard work. They have an aggressive forecheck and they frequently look for long stretch passes. We had defeated them in the previous 3 games and it is a big accomplishment to sweep a team 4-0 in the regular season series.
Prior to the game we discussed the importance of defensive zone positioning. I had found in recent games that we have been getting beat by forwards coming off the half-boards. This has usually resulted from our low forward being in a poor position to defend his man’s path to the net. The simplest rule for defensive positioning is your man, your body, the net. When you follow that formula, d-zone coverage is much more successful. Of course the game of hockey is the fastest moving team sport on earth and it is easy to loose your position when you are not attentive. This is what occurred when FTC scored their first goal 1:17 into the first period. All five players on the ice got into a scramble mode in the d-zone and sure enough the puck went to the back of our net. When coverage is lost it is of the most importance that players communicate their actions. When we are scrambling and quiet, bad things happen.
At the end of the first we went into the dressingroom tied 2-2 with goals for our team coming from Szilassy and Jonkl. Szilassy’s goal came from strong net presence at the end of a powerplay, while Jonkl’s goal came as the result of a deflection off of one of FTC’s defensemen. Both goals proved that it is never a bad play to put the puck on net.
Despite a penalty-filled second period we were able to manage a 5-2 lead off of goals from Hinks, Nika, and Jonkl with his second. For this period I made the adjustments of putting Azari on the point, Papp in Azari’s place along with Galanisz and Kiss, and Jonkl on a line with Szilassy and Peterdi. The main reason for this move was to provide more support for our defense which was down to only 5 players due to injury to Schneider and illness to Hegyi. Also, Vychodil was playing in his first game since returning from knee surgery. Azari did a good job standing in on defense and it was his point shot that allowed Nika to score his rebound goal.
In the third period our team showed great poise in playing hard until the last second. As frustration built for FTC there were some questionable hits thrown and I was proud to see my players stand up for themselves and their teammates. It is very important in a playoff race that your team play as one, with one focus and one common goal and I feel our team is improving every game. Certainly one of the highlights of the game came when Jonkl completed his hat-trick. He only had 5 shots on goal but still managed 3 goals and 1 assist. By our count the line of Jonkl-Szilassy-Peterdi had 11 points between them.
After the game is was great to see the appreciation of our fans, who have been very loyal to us all year. It means a lot to the players to play in front of an arena of passionate supporters.

