Vissza a listához
Kiszenvedtük
2010. 11. 07., 20:49 / spigott
Nyomtatható verzió
 
Cikk Küldése Hozzászólások (0)

Szoros, nem túl magas színvonalú találkozón, de 4-3-ra legyőzte a Sapa Fehérvár AV19 farmcsapatát is csapatunk, mely remek eredménnyel, csupa győzelemmel zárta a MOL Liga heti küzdelmeit.

Sapa fehérvár AV19 – Dab.Docler 3-4 (1-0, 1-2, 1-2)

Dab.Docler: Lindström, Hegyi, Pozsgai (1), Metcalfe 1, MacSweyn (1), Magosi 1, Varga (1), Martinka (1), Virág 1, Pavuk, Azari (1), Lencsés, Kiss D., Papp V. (1), Galanisz 1, Kiss Á., Szilassy. Vezetőedző: J. P. MacCallum.

Papíron könnyűnek, a két gárda legutóbbi, egymás elleni mérkőzését tekintve viszont már nehezebbnek ígérkező mérkőzés várt ma együttesünkre, mely a Volán farmcsapatánál vendégeskedett este hat órától. A mieink jó formában várták a találkozót, míg a hazaiak egy sornyi EBEL-játékossal erősítették meg keretüket a mai fordulóra, így azért számíthattunk némi izgalomra a mai meccsen.

Csökkentett üzemmód

Bár a Fradi ellen parádézott, a mai meccset nem kezdte jól együttesünk, hiszen már a harmadik percben előnybe kerültek a hazaiak, akik Azari kiállítását büntették góllal, vagyis korán el kellett kezdenie az eredmény utáni rohanást az Acélbikáknak (1-0). Ezt azonban nem tették túl jó hatékonysággal a mieink, hiszen hiába lőttek többet kapura ellenfelüknél, Bálizs kapus eszén nem sikerült túljárniuk az első felvonásban, így húszpercnyi játékot követően a fehérváriak vonulhattak előnnyel a pihenőre.
A második etap elején azonban szerencsére megtört a jég, miután a Volánhoz hasonlóan a mieink is kihasználtak egy emberelőnyt (Magosi volt eredményes Varga passzából), ám ez sem fújt ébresztőt a MacCallum-csapatnak, mely továbbra is elég körülményesen, sok hibával szövögette játékát (1-1). Bár a mezőnyfölény így is megvolt, az eredményen ismét a fehérváriak változtattak, mert a 28. percben Vaszjunyin is bevette Lindström ketrecét, így megint csak nekünk kellett hajtani az egyenlítésért (2-1).

Szoros győzelem

Az újabb bekapott találat után kezdett el nagyobb sebességi fokozatba kapcsolni együttesünk, mely ekkor már egyre többször került ellenfele kapuja elé, ám egészen a harmad hajrájáig tartani tudta az eredményt a Volán fiatal hálóőre. A 39. percben aztán Galanisznak már végre sikerült túljárnia Bálizs eszén, ám mivel a hátralévő időben már nem született újabb találat egyik oldalon sem, így az utolsó húsz percre, vagy a hosszabbításra maradt végső döntés (2-2).
A harmadik játékrészt viszont már a mieink kezdték jobban, hiszen Metcalfe találatával hamar megszerezték az előnyt, ám mindössze másfél percig örülhettek a vezetésnek, mert Vaszjunyin második gólja után ismét egyenlőt mutatott az eredményjelző (3-3). Szerencsére újra csak öt percig, mert az elmúlt meccseken is remek játékot nyújtó Virág ezúttal Azari passzát váltotta be a negyedik Dab-találatra, s mivel a hátralévő időben már csak helyzetekig jutottak a felek, gólig már nem, ezért a nem túl magas színvonalú mérkőzést végül 4-3-ra az Acélbikák nyerték.

Csak belépett felhasználók írhatnak hozzászólást. Lépje be vagy regisztrálj!
HTML5CSS