Vissza a listához
Hibázni tilos
2010. 12. 07., 06:26 / Spigott
Nyomtatható verzió
 
Cikk Küldése Hozzászólások (0)

A MOL Liga alapszakaszának utolsó előtti fordulójában korcsolyázik ma jégre együttesünk, melynek játékosai ezúttal az Újpest ellen húznak meccsszerelést, hazai pályán, győzelmi reményekkel.

A remekül sikerült erdélyi túra után újra itthon szerepel csapatunk, mely ma este hat órától az Újpest gárdáját fogadja a jégcsarnokban. A mieink célja ezúttal sem lehet más, mint a győzelem biztos megszerzése, s tekintve a két gárda idei egymás elleni mérkőzéseit, erre komoly esélye van J. P. MacCallum tanítványainak. Az Acélbikák ugyanis kétszer találkoztak eddig fővárosi ellenfelükkel, s mind a kétszer nagyon sima győzelmet arattak a lila fehérek ellen, akiket a fővárosban 11-0-ra, míg hazai környezetben 9-1-re sikerült legyőzniük.
Joggal várható el tehát együttesünktől a három pont biztos megszerzése, már csak azért is, mert egy újabb sikerrel matematikailag is bebiztosítaná csapatunk a MOL Liga alapszakaszának második helyét. Jó hír az Acélbikák háza tájáról, hogy az erdélyi túrát ujjtörés miatt kihagyó Azari Zsolt ma megpróbálkozik már a játékkal, ám a jó ideje sérült játékosok (Mestyán, Jonkl, Sevela, Becze) mellett, a brassói kiállítása miatt két mérkőzésről eltiltott Varga, az ugyanitt megsérült Galanisz, illetve a junior válogatott Pavuk, Kiss Dániel, Virág hármas sem állhat a gárda rendelkezésére, melytől ennek ellenére is biztos sikert remélünk a szintén erősen tartalékos, legutóbbi meccsüket tíz mezőnyjátékossal befejező UTE ellen.

Csak belépett felhasználók írhatnak hozzászólást. Lépje be vagy regisztrálj!
HTML5CSS