Sokan csalódottak, szív nélküli játékról (?), mentális problémákról beszélnek. Mi az utolsó pillanatokig hittünk abban, hogy ez a csapat képes megfordítani a székely gárda elleni döntőt. Sőt, hisszük még most is, hogy ha picivel több szerencséje lett volna a csapatnak, és kicsivel rendezettebb játékot játszunk, meglehetett volna. Nem lett meg...

Ez a csapat a mi csapatunk. Óriásit küzdött a MOL Liga során. Nagyon kemény ellenfelekkel szemben kellett helytállniuk, amit becsülettel meg is tettek. Persze hibák voltak, vannak, és valószínűleg lesznek is. Nyilván nehéz lenne elmenni az emberelőnyök kihasználatlansága, vagy az ordító helyzetek be nem fejezése mellett. El kell ismernünk, hogy a HSC Csíkszereda csapata rendkívül összeszedetten játszott, mi pedig közel sem pörögtünk a csúcson, s még így is csak egy góllal győztek le minket, majdnem minden esetben. Gratulálunk nekik, megérdemlik. Viszont gratuláljunk a Bikáknak is. Akik, egy-egy becsúszott vereség ellenére, nagy átlagban örömet szereztek szívünknek, meg persze mosolyra fakasztották szánkat.

Közhely azt mondani, hogy egy tiszteletreméltó ellenféllel szemben maradtunk alul, bár hozzátesszük, ez a közhely most fedi a valóságot. Mindenesetre kimondhatjuk, hogy bár az elsődleges cél mindig a győzelem, sokan örülünk és hálásak vagyunk az ezüstéremért, és azért, hogy ez az eredmény ismét tovább öregbítette Dunaújváros, és az Acélbikák hírnevét.

Nem szükséges mélyebb, szakmai elemzés ahhoz, hogy észrevegyük, néhány játékos a szezon talán leggyengébb játékát produkálta a döntőben. Persze ennek előjeleit már az elődöntőben is láthattuk, azonban úgy érezzük, a döntőre ezeket nem sikerült kijavítani, sőt, általában is elmondható, hogy a döntő öt meccsén nagyjából ugyanazokat a hibákat követtük el. Természetesen ezzel nem azt akarjuk sugallni, hogy egy-egy játékos vesztette el a döntőt... Az tény, hogyha a Magyar Kupában, illetve az OB I-ben előkelő helyezésre pályázunk, akkor sok mindenben változtatnunk kell.

A cél, legalábbis a mi nézőpontunk szerint, jelen esetben az volna, hogy a csapat (és a szurkolók) ne a negatív oldalról közelítsék meg ezt a vereséget, hanem próbáljanak inkább előnyt kovácsolni a megszerzett tapasztalatok alapján. Hisszük, tudjuk, és láttuk, hogy az ellenfelek olyan szinten állnak, hogy a felettük aratott győzelem megszerezhető, ha minden Acélbika akarata és győzni vágyása azonos irányba mutat. Ha góltalanságunkon, szellős védelmünkön, egyszóval a hozzáállásunkon nem változtatunk, akkor súlyos csalódások várnak ránk. Ha viszont azt a játékot játsszuk, amit tudunk, szeretünk és amiben érvényesülni tud az egész csapat, akkor véleményünk szerint minden ellenfelünknél nagyobb játékerőt képviselünk.

Meglátásunk szerint többféleképpen is fel lehet fogni a MOL Liga második helyét. Lehet bukásként és sikerként is értékelni. Mi úgy látjuk, hogy az elsőnek semmi értelme, s bár meglehet, hogy elfogultan látjuk a tényeket, de még egyszer mondjuk: ebből most erőt kell merítenünk, mert több nehéz csata áll előttünk. A Miskolc, a Vasas, a Ferencváros, sőt a Volán és az Újpest is örömmel venné, ha lehajtott fejjel, mély hullámvölgyben bandukolva lépnénk pályára ellenük. Ne tegyük meg nekik ezt a szívességet! A modern kor gladiátorainak igenis emelt fővel, csatára készen, győzelemre éhesen kell pályára lépniük minden alkalommal, bármi történt is a múltbeli mérkőzéseken.

Nem kérjük, és nem várjuk, hogy minden mérkőzést megnyerjünk, hiszen ez nem reális cél. Mi csak annyit kérünk, és annyit remélünk, hogy az elkövetkező mérkőzéseken a csapat kiadja magából mindazt, amit valójában tud. Két cél lebeg a szemünk előtt: a Magyar Kupa és az OB I. Mindkét sorozat aranyérme jól mutatna a gyűjteményben. Reméljük, és újra csak hisszük, hogy olyan sikerek következnek, mint például a Vasas elleni tavalyi elődöntő, amikor a csapat megmutatta, hogy képes vert mentális helyzetből, küzdeni akarással, szívvel előnyt kovácsolni.

Meg kell mutatnunk, hogy másfél harmadnyi jó játék helyett tudunk egy teljes meccsen keresztül koncentrálni, és győzni akarni. Új, tiszta lappal kezdjük az előttünk álló sorozatokat. Egy fejben erős csapattal - és némi szerencsével - több sikert érhetünk el. Mit is mondhatnánk? Támogassuk a csapatot minél többen, biztassuk, kísérjük őket! És ami a legfontosabb: nehéz helyzetben se fordítsunk nekik hátat!

Mély meghajlással köszönjük az ezüstérmet, tudjuk, sokakkal együtt.