Vissza a listához
Örültünk a tegnapi győzelemnek, de nem dőlhetünk hátra
2011. 04. 18., 17:55 / Szerk.
Nyomtatható verzió
 
Cikk Küldése Hozzászólások (0)

A magyar válogatott tegnap este lejátszotta első világbajnoki mérkőzését, melyen 7-3 arányban múlta felül Hollandiát. A tapasztalatokról és a dunaújvárosi kerettagok teljesítményéről kérdeztük J. P. MacCallum-ot.

- A tegnapi találkozót követően feszültnek tűnt, a hangja is kissé rekedtes volt. Sokat kellett kiabálnia a mérkőzésen?

J. P. MacCallum: Hangos volt a csarnok tegnap este, csak próbáltam túlkiabálni a közönséget. Nem volt okom feszültségre a mérkőzés után, pusztán szoros menetrendben vagyunk, feszített tempóban kell dolgoznunk, és ez nagy koncentrációt igényel. Tegnap este még átnéztük a mérkőzés felvételeit, összeírtuk azokat a részeket, amelyeket megmutatunk majd a srácoknak. A tegnapi győzelem után hála istennek nem volt azért olyan sok részlet, amit ki kellett volna elemeznünk, ez persze nem jelenti azt, hogy nem lenne még miben fejlődnünk.

- Van valamilyen új információ Bartalis sérülésével kapcsolatban? Ha esetleg nem tud mégsem csatlakozni újra a válogatotthoz, van mód arra, hogy helyére új embert hívjanak be?

J. P.: Bartalis bokáját tegnap gipsszel rögzítették, amit ma este fognak levenni a lábáról, addig semmi biztosat nem tudunk. Ha úgy alakul, hogy nem lesz játékra fogható, akkor már nem lesz lehetőségünk az előzetesen nevezett 22 fős keret módosítására. Az ide vonatkozó szabályok egyetlen kivételt engedélyeznek, vészhelyzet esetén plusz egy kapus nevezésére van mindössze lehetőség. Mivel azonban 13 csatárral érkeztünk a világbajnokságra, Bartalis kiesését át tudtuk hidalni, így is megvan a négy komplett sorunk, annyi változott csak, hogy bizonyos játékosoknak nagyobb felelősséggel járó feladatot kell ellátniuk.

- Ha már a sérülteknél tartunk, mi a helyzet Sikorcinnal? Tegnap nem látszott rajta, hogy a sérülése hátráltatná, még gólt is szerzett.

J. P.: Sikorcin izomhúzódása olyan jellegű sérülés, ami nem akadályozza a munkáját. Arra kell csak odafigyelni, hogy mindig kellően be legyen melegítve. A csapat összes játékosa hosszú szezonon van túl, ilyenkor nem ritka, hogy kisebb-nagyobb kellemetlen sérülés mellett vállalják a játékot, de ez nem akadályoz meg senkit abban, hogy teljes értékű munkát végezzen a világbajnokságon. Ahogy láthattuk Sikorcin tegnap még gólt is szerzett, keményen hajtott, jól összeállt a soruk, meg voltunk elégedve a teljesítményükkel.

- Tegnap Bartalis sérülése miatt két sorunkat is módosítani kellett, mi a véleménye, hogy működtek ebben az összetételben?

J. P.: Azt gondolom, hogy így is jól teljesítettek. A második sorba Galanisz került fel centerként Vas János és Kóger mellé, nekik kellett egy kis idő, míg összeszoktak. A találkozó vége felé már jobban mentek, gólt is szereztek. Biztosak vagyunk benne, hogy ez a sorunk jobban fog ma teljesíteni, személy szerint úgy gondolom, hogy ma már több lehetőségük is fog adódni. A Magosi-Holéczy-Benk sornak elsősorban az eredmény tartása és az ellenfél fárasztása volt a feladata, ezalatt a többiek pihenni tudtak. Azt gondolom tegnap ezt nagyon jól meg is oldották.

- Az első harmad második felében sziporkázott a magyar válogatott, majd jött a második harmad, ahol viszont nem tudtuk ezt a teljesítményt folytatni, sőt a kapuralövések tekintetében kiegyenlített lett a mérkőzés, majd el is vesztettük a harmadot. Mi lehetett ennek az oka?

J. P.: Nos igen, először is a hollandok sokkal intenzívebben játszottak a második harmadban, több lehetőségük is adódott mint korábban, és szereztek is két gólt. Ami minket illet, nálunk az volt az alapvető gond, hogy a vezetés tudatában felhagytunk az addig eredményesnek bizonyult, letisztult, egyszerű és gyors játékkal. Veszítettünk a koncentrációnkból, és elkezdtük a játékot túlkombinálni. Sokszor megtörténik ez, amikor egy csapat 4-0-ra vezet, az van ilyenkor a fejekben, hogy megvan a mérkőzés, könnyedén szerezhetünk további 4-5 gólt is, ha akarunk. Ez jellemzően megbosszulja magát, így nemhogy nem 8-0-ás állással jöttünk le a második harmadról, de még mi örülhettünk, hogy a hollandok nem zárkóztak tovább, és „csak” 5-2 lett az eredmény.

- Hogyan értékeli a dunaújvárosi játékosok teljesítményét? Nika szerzett ugye egy asszisztot és Magó végig keményen harcolt. Hegyiről sajnos kaptunk egy kiállítást, melyből gól is született: Pozsgai és Szélig nem értették meg egymást.

J. P.: Hegyi kiállítása tipikusan felesleges kiállítás volt, de nem kizárólag az ő hibája volt, az egész védelem okolható, abban a helyzetben rosszul fedtük le a védekező harmadot. Valóban ebből az emberhátrányból kaptuk az első gólt, de azt sem írnám egyedül Pozsgai számlájára. Az ő játékával egyébként nagyon elégedettek lehetünk, neki a tegnap esti összecsapás volt az első éles és igazán komoly válogatott mérkőzése, és végig nagyon jó munkát végzett. Mivel csak három bekkpárunk van, kaptak mindketten bőven jégidőt, de jól is teljesítettek. Nika felkerült a második sorba. Ahogy mondtam ez a sor még nem futotta ki magát tegnap, mindenképpen több van a játékukban, de az látszik, hogy jók lesznek így együtt. Magó ugye a negyedik sorban játszott, a rá jellemző sokat ütköző, brusztoló, sokat korcsolyázó játékkal a feladatát a kívánt módon, egyszerűen valósította meg. Összességében mindannyian nagyon jól teljesítettek.

- Mit tudunk a ma esti ellenfélről Dél-Koreáról? Azt lehet róluk hallani, hogy kistermetűek, gyorsan korcsolyáznak, de talán nem annyira technikás játékosok.

J. P.: A koreaiakat ismerjük már a tavalyi vb-ről, nem sokat változott azóta a keretük, nagy meglepésre nem számítunk tőlük. Tudjuk róluk, hogy gyorsak, erősen játszanak ennek megfelelően kell felvenni velük a harcot. Nem hinném, hogy ne lennének technikásak, ezt kívülről nézve amúgy sem lehet megállapítani, még én sem tudom felmérni. Akkor tudnék erre választ adni, ha én is jégre lépnék ma este, és játszanék ellenük.

- Mi lesz a ma esti feladata? Ismét a csatárok irányítása?

J. P.: Igen, ma este ismét én vezénylem a csatárokat, Énekes Lajos a védőket, mindezt persze Ted Sator irányítása alatt. Jelen pillanatban úgy tűnik maradni is fog ez a felállás egész héten.

- Mi a program a ma esti mérkőzésig?

J. P.: Most vagyunk túl az ebéden, délelőtt tartottunk egy átmozgató edzést, ahol Bartalis kivételével mindenki jégre lépett. Pihenő következik, aztán délután 5 órakor tartjuk a csapatmegbeszélést, ahol kielemezzük a tegnapi meccs felvételeit, majd elkezdünk készülődni az esti összecsapásra.

- És milyen hangulatban van a csapat?

J. P.: Jó állapotban, jó hangulatban készülünk az esti mérkőzésre. A tegnapi győzelemnek természetesen mindenki örült, de tudjuk, hogy nem dőlhetünk hátra sem ma este, sem azt követően, még akkor sem ha a lebonyolítási rend miatt a ma esti találkozó után három napos szünet következik.

- Nem maradt hátra más, minthogy sok sikert kívánjak az esti mérkőzéshez!

J. P.: Köszönöm szépen.

Csak belépett felhasználók írhatnak hozzászólást. Lépje be vagy regisztrálj!
HTML5CSS