A Brassó legyőzése sem okozott gondot csapatunknak ma este. Együttesünk két harmadot követően már négy góllal vezetett erdélyi ellenfele otthonában, s bár a végére kiengedett, így is biztosan hozta az újabb ligasikert.
Fenestela 68 Brassó – Dab.Docler 4-6 (1-2, 1-4, 2-0)
Dab.Docler: Rajna, Hegyi 1, Pozsgai, Azari (3), Galanisz 1, Kiss Á. 1 (1), Jobb D., Hüffner, Peterdi 2 (1), Vaszjunyin 1, Szappanos, Tőkési, Győri, Virág, Pavuk (1), Szabados, Ványi, Strenk, Papp Cs., Mestyán. Vezetőedző: Stephan Lundh.
A hosszú hétvége utolsó felvonása várt ma csapatunkra, mely este hat órától az idén egyszer már legyőzött Brassó ellen korcsolyázott jégre, méghozzá tíz olyan játékossal, akik tegnap, a Kapfenberg Bulls elleni hazai találkozón is pályára léptek.
Fölény, előny
Az Acélbikák jó iramban indították a mérkőzést, s már az első percben gólt is szerezhettek volna, ám ekkor Polc kapus még hárítani tudott. Mégsem állt sokáig gólnélküli döntetlen az eredményjelzőn, mert a második perc derekán Vaszjunyin találatával megszerezték a vezetést a mieink (0-1), s a folytatásban is több helyzetet ki tudtak alakítani a brassói kapu előtt, ám a harmad védését mégis Rajna mutatta be a 6. percben. A harmad derekához érve kissé pontatlanná vált az Acélbikák játéka, ráadásul Jobb kiállítása miatt emberhátrányba is kerültünk, melyet Filip közeli lövésével ki is használt a hazai csapat, kiegyenlítve ezzel az eredményt (1-1).
Az erdélyi gólt követően Galanisz szólózhatott a hazai kapu felé, ám elhibázta a ziccert, majd kiállíttatta magát, így újból Rajna két védésére volt szükség, hogy ne változzon az állás. A játékrész véghajrájához érve végre a mieink is emberelőnybe kerültek, s ha nem is egy szokásos fórgóllal, de a vezetést is átvették, méghozzá Peterdi révén, aki rendkívül magabiztosan értékesített egy szólót, így az első húsz perc végén a mieink vonulhattak megérdemelt vezetéssel a negyedórás pihenőre (1-2).
Eldőlni látszik
A második etapot is nagy elánnal kezdte csapatunk, s egy újabb góllal, melyet Hegyi jegyzett távolról úgy, hogy az addig remekül védő Polc bizony elnézte hátvédünk távoli lövését (1-3). A gól után sem változott a játék képe, továbbra is nagy fölényben játszottak az Acélbikák, s lendületüket még egy kiállítás sem törte meg sőt, egy mesteri kontra végén Pavuk hátmögötti passzát Peterdi értékesítette, így a 28. percben kezdhettünk egyre inkább megnyugodni (1-4).
A hazaiak persze ekkor sem adták fel, s a harmad derekán Varga kékvonalas bombájával ismét látótávolságon belülre kerültek, ám hiába indítottak nagy rohamokat a további felzárkózásért, egy szép kontra végén Galanisz is bepöccintett egy kipattanót, visszaállítva ezzel a két gárda köztikorábbi különbséget (2-5). Ezzel azonban még nem volt vége a gólgyártásnak, mert másfél minutummal a harmad vége előtt jött az újabb ellencsapás, melynek lezárásaként Kiss Ákos is bevette a hazai kaput, s ekkor már tényleg eldőlni látszott a három pont sorsa (2-6).
Most belefért a lazítás
Az újabb térfélcsere után egy brassói kapuvassal indult a játékrész, majd a mieink puskáztak el egy ajtó-ablak szituációt. Az már a harmad elején látható volt, hogy az Acélbikák csak annyit adnak ki magukból, hogy biztosan tartsák vezetésüket, s mivel a hazaiak sem voltak képesek komoly veszélyt jelenteni Rajna kapujára, ezért sokáig meglehetősen eseménytelenül csordogáltak a percek. Egészen a harmad derekáig, mikor három emberhátrányt is kapott együttesünk, melyből egyet Imecs révén ki is használt a Fenestela, "felzárkózva" ezzel három találatra (3-6).
A gól után magasabb sebességi fokozatba kapcsoltak a Lundh-tanítványok, ám Polc több alkalommal is bravúrral védte próbálkozásaikat, így nem sikerült tovább növelni a különbséget. Az 56. percben mégis a brassói közönség ünnepelhetett, miután Varga a piros vonalon túlról lepte meg az elbóbiskoló Rajna kapust, ám a további felzárkózásra már nem volt esélye a hazaiaknak. Azért nem, mert az utolsó három percben már csak kimaradt DAB-lehetőségeket jegyezhettünk fel, így az utolsó felvonás lazítása ellenére is sima, 4-6-os győzelmet aratott csapatunk, melyre kedden lényegesen nehezebb feladat vár: ezúttal a HSC Csíkszereda otthonából kellene elcsenni a ligapontokat.

