Két harmadon keresztül jobban és veszélyesebben játszott együttesünk a Miskolc gárdájánál, s ekkor el is döntötte a pontok sorsát, a harmadikban már csak őriztük az előnyt, s végül sima, 3-1-es győzelmet arattunk a Jegesmedvék ellen.
Dab.Docler - Miskolci JJSE 3-1 (1-0, 2-0, 0-1)
Dab.Docler: Rajna, Velebny, Hüffner, Galanisz 1, Mihalik (1), Azari, Hegyi, Pozsgai, Somogyi, Vaszjunyin, Peterdi, Lencsés (1), Jobb, Szappanos (1), Gröschl 2, Pavuk, Erdélyi, Dancsfalvi, Virág, Kiss Á. Vezetőedző: Stephan Lundh.
Rangadó várt ma este együttesünkre, mely a kisebb sérüléssel bajlódó Sevela nélkül, Rajnával a kapuban vágott neki a Miskolc elleni csatának.
Sok helyzet, egy gól
Acélbikáink nem is teketóriáztak sokat, azonnal nekiugrottak a miskolciaknak, s már az első percben sikerült is két ziccert kialakítaniuk a vendégek kapuja előtt, ám Budai ekkor még hárítani tudott. A folytatásban is egyre-másra vezette szép támadásait a DAB, de a helyzetek kihasználásával azért akadtak problémáink, így a Macik átvészelték a számukra kritikus első öt-hat percet. Innentől kezdve azért akadt dolga Rajnának is, hiszen ellenfelünk emberelőnyben rohamozta ketrecét, ám ahogy kollégája, úgy ő sem adott esélyt a borsodiaknak.
Az emberelőny azonban felhozta a Miskolcot, mely az ezt követő időszakban is többször beszorította csapatunkat, ám a mieinket sem kellett azért félteni, s nem sokkal a harmad dereka után ismét átvették az irányítást. A 17. percben végre mi is emberelőnybe kerültünk, melynek végén Galanisz használta ki remekül a miskolci védők figyelmetlenségét, s a kapu elé korcsolyázva, fonákkal mattolta Budai Krisztiánt, megszerezve ezzel a vezetést együttesünknek (1-0).
Gröschl eldönti
A térfélcserét követően ott folytatta csapatunk, ahol abbahagyta, s azonnal megpróbált nagyobb előnyhöz jutni, szerencsére sikerrel. A 23. percben ugyanis Lencsés kékvonalas lövése csúnyán kipattant Budairól, pont a kapu elé érkező Gröschl elé, aki közelről nem hibázta el a ziccert, megduplázva ezzel az Acélbikák vezetését (2-0). A gól után azonnal szépíthetett volna a Miskolc, ám védelmi megingásunkat Rajna tette jóvá szép védéssel, majd Gröschl tornáztatta meg Budait, így nem kellett unatkoznia a szurkolóknak.
A 32. percben egy ütközést követően sajnos megsérült Galanisz Nikandrosz, akit gyorsan kórházba vittek, s bár úgy tűnik, hogy nincs súlyos vállsérülése, az orvos kéthetes pihenőt írt elő centerünknek, aki nem csak a gárda osztrák túrájáról (helyette Strenk Hunor került az utazó keretbe), hanem sajnos a válogatott jövő heti fellépéséről is lemarad így. A szomorú sérülés ellenére is volt azért minek örülni a harmad hajrájában, s ez ismét Gröschl Tamás számlájára volt írható, aki a 37. percben, buliból bombázott a kissé elszenderedő Budai ketrecébe, s tekintve, hogy ekkor már masszív fölényben játszottak a mieink, végleg eldőlni látszott a találkozó (3-0).
Végül könnyed győzelem
A harmadik húsz perc elején persze mindent elkövetett a miskolci gárda, hogy visszataláljon a meccsbe, ám az Acélbikák nagyon okos játékkal tartották maximális kontroll alatt biztos vezetésüket, így a Jegesmedvéknek igazából esélyük sem volt arra, hogy szorossá tegyék a találkozót. Acélbikáink könnyedén kontrázták meg többször is a vendégeket, s ha csak egy kicsit jobban odafigyeltek volna a befejezéseknél, könnyedén megszórhatták volna a nem túl nagy elánnal támadgató Miskolcot. A mérkőzés hajrájában azért így is szépíteni tudott a vendégcsapat, igaz ehhez kellett egy nagy védelmi megingás is (3-1), ám az Acélbikák ezzel együtt is nagyon sima győzelmet arattak, s készülhetnek a holnapi Innsbruck, valamint a vasárnapi Zell am See elleni Nationalliga-találkozókra.

