Vissza a listához
Újabb győzelem a ráadásban
2011. 11. 06., 21:55 / spigott
Nyomtatható verzió
 
Cikk Küldése Hozzászólások (0)

A Zell am See együttesét is legyőzte csapatunk a Nationalliga ma esti fordulójában. Együttesünknek kétszer is egalizálnia kellett a mérkőzésen, ám a hosszabbítás hajrájában a győztes gólt is megszerezte.

SGG EKZ 28 – Dab.Docler 2-3 (1-0, 0-1, 1-1, 0-1) hosszabbítás után

Dab.Docler: Kiss T., Hegyi, Pozsgai, Peterdi, Vaszjunyin 1, Somogyi (1), Hüffner, Velebny 1, Azari (1), Mihalik, Kiss Á. 1, Jobb, Lencsés, Pavuk, Gröschl, Szappanos, Erdélyi, Dancsfalvi, Strenk, Virág. Vezetőedző: Stephan Lundh.

A ma esti mérkőzés elején azonban nem igazán látszott a fáradtság csapatunkon, mely több szép helyzetet is ki tudott alakítani a házigazdák ketrece előtt. Akadt azért lehetőség a másik oldalon is, de Kiss Tamás is jó napot fogott ki, így sokáig nem változott az eredmény. A hetedik percben Hegyi Ádámot végleg kizárták a játékból egy szabálytalanság után, ám komolyabb nehézségek nélkül sikerült kihúzni az ötperces emberhátrányt. Ezt követően mi kerültünk emberfórba, ám finoman szólva sem tudtunk élni vele, hiszen Petr Vala szólója után a házigazdák szerezték meg a vezetést a 14. percben (1-0). A hátralévő időben mindkét gárda előtt adódott több nagy helyzet, de az eredmény már nem változott, vagyis számíthattunk még izgalmakra a folytatásban is.
A második felvonást valamivel erősebben kezdték Stephan Lundh tanítványai, s több veszélyes lövésük is volt, de Bartholomäus kapus rendre hárítani tudta a DAB-próbálkozásokat. A 24. percben előnybe kerültünk ám ezt nem sikerült gólra váltani, a következőt azonban igen: Vaszjunyin távoli lövése átsurrant a hazai hálóőr lábai között, így ismét mehettünk közepet kezdeni (1-1). A folytatásban is inkább a mieink akarata érvényesült, s bár egy-egy hazai ziccernél Kiss Tamásnak is akadt dolga, jobbára a házigazdák harmadában folyt a játék. Újabb gólt azonban nem született, így a záró etapra maradt a végső döntés.
A harmadik húsz percet ismét nagy elánnal indította csapatunk, ám helyzetit egymás után hagyta ki, s ahogy az ilyenkor lenni szokott, a 44. percben jött a kontra, melynek végén Rataj ismét a hazaiakat juttatta vezetéshez (2-1). A bekapott találat után óriási nyomást gyakoroltunk a vendéglátókra, akik percekig nem nagyon tudtak kijönni harmadukból, s a fölény góllá is érett, hiszen Kiss Ákos a 49. minutum végén nagy gólt vágott a bal felsőbe (2-2). A hátralévő időben mindkét csapat előtt adódtak lehetőségek, ám az eredmény már nem változott, így jöhetett a hosszabbítás. A ráadás öt percében ismét akadt ziccer mindkét gárda előtt, ám a kapusok továbbra is kiválóan teljesítettek. Amikor már úgy tűnt, hogy büntetők döntik el a találkozót, jött Lubos Velebny, aki 17 másodperccel a hosszabbítás vége előtt a kékvonalról húzott kapura egy korongot, ami – talán megpattanva egy boton – teljesen becsapta az addig kiválóan védő Bartholomäus hálóőrt, így a nagy csatát végül 3-2-re a mieink nyerték.

Csak belépett felhasználók írhatnak hozzászólást. Lépje be vagy regisztrálj!
HTML5CSS