Vissza a listához
Hajszál híján újabb bravúr
2011. 11. 26., 23:18 / Spigott
Nyomtatható verzió
 
Cikk Küldése Hozzászólások (0)

Mindössze hat percre állt az újabb csodától együttesünk az olasz Asiago elleni találkozón, ám hiába vezetett nagyon sokáig 2-1-re, a hajrában beleerősítettek az olaszok, s végül 3-2-es győzelmet arattak a Kontinentális Kupa második játéknapján.

A tegnapi bravúrgyőzelem után ma újabb nagy feladat várt csapatunkra, mely a dán bajnok után az olasz bajnok Asiago gárdájával nézett farkasszemet a Kontinentális Kupa harmadik körének második játéknapján.

Még minden rendben

Együttesünk ezúttal lényegesen jobban kezdett, mint egy nappal korábban, hiszen taktikus játékkal átvészelte az olaszok kezdeti rohamait sőt, a hatodik percben Azari emberelőnyös találatával a vezetést is megszerezte (0-1). A gyors vezető találatot követően hiába próbálta növelni a nyomást együttesünkön az Asiago, Stephan Lundh tanítványai rendkívül taktikusan akadályozták meg ellenfelüket a támadások építésében, így az olaszoknak igazából esélyük sem nagyon volt arra, hogy az első játékrészben kiegyenlítsenek.
A térfélcserét követően még ennyi sem, mert a második húsz percben szenzációs teljesítménnyel rukkoltak ki Acélbikáink. Csapatunk a játék minden elemében magasan vetélytársa fölé nőtt, mind a lövések, mind a helyzetek számában óriási volt a fölénye együttesünknek. A lehetőségek kihasználásával azonban meggyűlt a baja a mieinknek, hiszen hiába tudtunk többször is létszámfölényes helyzetet kialakítani az olasz kapu előtt, a befejezéseknél rendre az Asiago hálóőre nyerte a párharcokat. A 33. percben kettős emberelőnybe kerültünk, mely alatt hatalmas nyomás alatt tartottuk vetélytársunk ketrecét, s bár a hátrányokat kivédekezte az olasz gárda, ahogy kiegészült az Asiago, Kiss Ákos villant meg, s egy szép egyéni akció végén megduplázta a mieink vezetését (0-2).

A hajrát nem bírtuk

Mivel a játékrészből hátralévő időben is fölényben játszott csapatunk, úgy tűnt, hogy nem érheti meglepetés a Lundh-csapatot, ám fél perccel a harmad vége előtt mégis kapituláltunk: egy finoman szólva is véleményes góllal Borelli hozta vissza az olasz reményeket, így rettentő nehéz utolsó húsz perc várt csapatunkra (1-2). A szépítő találat érezhetően jót tett ellenfelünknek, mely hatalmas elánnal vetette magát küzdelembe a záró felvonásban, s már az első hét percben megduplázta kapura lövéseinek számát.
Az 54. percig bírta el az olaszok nyomását csapatunk, ám ekkor ismét jött Borelli, aki második találatával egálra hozta az eredményt (2-2). Az újabb gól ismét szárnyakat adott az olaszoknak, akik két perccel később büntetőt is lőhettek, de Sevela szerencsére védeni tudta Bentivoglio próbálkozását. Újabb két perc elteltével azonban már szlovák hálóőrünk sem tudta megakadályozni az olaszok vezető találatának megszerzését, hiszen egy kapu előtti kavarodás végén a büntetőt elhibázó olasz támadó megszerezte csapata harmadik találatát, s mivel a mieink hiába próbálkoztak a hajrában, s hiába hoztak be Sevela helyett is mezőnyjátékost, az eredmény már nem változott, így az olaszok végül 3-2-re megnyerték a találkozót.

Még bármi lehet

A vereség ellenére sem érheti azonban szemrehányás csapatunkat, már csak azért sem, mert annak ellenére, hogy ma vereséget szenvedtünk, még a továbbjutásra is van sansza Galaniszéknak. Ehhez "mindössze" annyit kell tennie az Acélbikáknak, hogy holnap délután három órától legyőzik a dánoktól 3-0-s vereséget szenvedő, s a továbbjutásra ezért már esélytelen Sheffield Steelers gárdáját. Amennyiben ez, az egyébként szintén kőkemény feladat sikerül, úgy a dánok nagylelkűségére is szükség lesz a folytatásban, hiszen ahhoz, hogy mi örülhessünk a végén még a Herningnek is győznie kell az olaszok ellen, méghozzá a rendes játékidőben. A feladat tehát nem egyszerű, de csapatunk az elmúlt napokban már bizonyította, hogy képes lehet a bravúrra, így kíváncsian, izgalommal teli várhatjuk a zárónap fejleményeit.

HC Asiago – Dab.Docler 3-2 (0-1, 1-1, 2-0)

Dab.Docler: Sevela, Hüffner (1), Velebny (1), Azari 1, Galanisz, Mihalik, Hegyi, Pozsgai, Somogyi, Vaszjunyin, Peterdi, Jobb, Kiss D., Szappanos, Gröschl, Pavuk, Erdélyi, Papp V., Kiss Á 1. Vezetőedző: Stephan Lundh.

Csak belépett felhasználók írhatnak hozzászólást. Lépje be vagy regisztrálj!
HTML5CSS