Két harmadon keresztül nagyon jól tartotta magát az Újpest gárdája, de a harmadik felvonásban szerzett két DAB-találatra már nem volt válasza a hazaiaknak, így a két csapat ma esti mérkőzését végül az Acélbikák nyerték 4-1-re.
UTE – Dab.Docler 1-4 (0-1, 1-1, 0-2)
Dab.Docler: Rajna, Hegyi Á., Pozsgai, Vaszjunyin 1 (1), Somogyi, Peterdi 1 (1), Tőkési, Lencsés, Virág T., Mestyán, Jonkl, Ványi, Győri, Dancsfalvi 1 (1), Szabados 1 (2), Strenk (2), Prakab, Komáromi, Léránt, Szepessy M., Szepessy B. Edző: Szakács Ferenc.
A siker reményében korcsolyázott ma jégre Újpesten együttesünk, ahol a tabella utolsó előtti helyén álló lila-fehérek kellett begyűjteni a remélt ligapontokat. Szakács Ferenc gárdája ezúttal is vegyes sorokkal várta a találkozót, hiszen az első keretből ezúttal a Hegyi, Pozsgai, Somogyi, Vaszjunyin, Peterdi ötösfogat állt a csapat rendelkezésére, míg a többiek a holnapi, Linz elleni mérkőzésre hangolódtak.
Acélbikáink esélyeshez méltó játékkal indították a mérkőzést, s több helyzetet is kialakítottak a hazai ketrec előtt, ám Szőke kapus átmentette korábbi jó formáját erre a találkozóra is, így hiába a nagy fölény, a játékrész derekáig nem sikerült megszereznünk a vezetést. Ekkor Szabados találatával végre megtörtük a jeget, ám a vendéglátók ennek ellenére sem adták fel a harcot sőt, hiába védekeztek a második harmad nagy részében is, a 30. percben Svasznek emberelőnyös találatával sikerült kiegyenlíteniük (1-1). A bekapott gól után is megmaradt a mieink fölénye, ám ahhoz, hogy mégis a Szakács-gárda vonulhasson előnnyel az újabb pihenőre, kellett egy emberelőny is, melyet Vaszjunyin váltott újabb gólra, de a 2-1-es vezetés ellenére ígért még izgalmakat a harmadik felvonás.
Az újabb térfélcserét követően valamivel kiegyenlítettebb lett a játék képe, mert az újabb egalizálásért küzdő hazaiak nagy erőket mozgósítottak második góljuk megszerzéséért. Akadt is erre lehetősége az újpestieknek, ám ezeket elpuskázták, s mikor Dancsfalvi az 54. percben belőtte a mieink harmadik találatát, már-már eldőlni látszott a találkozó (1-3). A lilák értelemszerűen még nyíltabb játékra kényszerültek, ám ezt három perccel a mérkőzés vége előtt Peterdi büntette újabb találattal, így a nem túl magas színvonalú mérkőzést végül együttesünk nyerte 4-1 arányban. Mivel a Csíkszereda meglepő vereséget szenvedett a Bukarest ellen, a mai siker egyben azt is jelentette, hogy Acélbikáink – a vesztett pontokat tekintve – három pontra megközelítették a listavezető erdélyi együttest a MOL Liga táblázatán.

