Vissza a listához
Félgőzzel is sima siker
2011. 12. 12., 21:16 / Spigott
Nyomtatható verzió
 
Cikk Küldése Hozzászólások (0)

Nem mutatott kirobbanó teljesítményt, de így is végig fölényben játszott és végül 6-1 arányú győzelmet aratott együttesünk a Ferencváros alakulata ellen a MOL Liga mai játéknapján a jégcsarnokban - az Acélbikák diadalához kétség sem férhetett.

Dab.Docler – FTC 6-1 (2-0, 1-1, 3-0)

Dab.Docler: Sevela, Velebny (2), Hüffner (2), Azari, Galanisz 1, Mihalik (1), Hegyi Á., Pozsgai, Peterdi 1 (1), Vaszjunyin 1 (2), Somogyi 1, Lencsés, Jobb (1), Pavuk 2, Gröschl, Szappanos (1), Kiss D., Papp V., Hegyi Á. Z., Kiss Á. Vezetőedző: Stephan Lundh.

A Ferencváros csapata ellen korcsolyáztak még jégre hokisaink, akik teljes csapattal, természetesen győzelmi reményekkel várták a zöld-fehérek elleni párharcot.

Fölény és előny

Nem is kezdte rosszul a mérkőzést együttesünk, mely azonnal beszorította a vendégeket, s Hegyi Ádám Zoltán két próbálkozása is jelezhette a fővárosiaknak, hogy túl sok jóra ne számítsanak. A vendégek sem álltak azonban vissza, s Galanisz kapuvasára ők is azonnal válaszoltak egyel, nehogy azt gondolják a lelátón helyet foglalók, hogy az áldozati bárány szerepét jöttek betölteni. Nem is unatkozhattak a szurkolók, mert az újabb hazai vas után Sevelának is volt védeni valója, majd Peterdi szólózhatott emberhátrányban, ám ez a ziccer is kimaradt.
A játékrész derekától viszont már egyre nagyobb fölénybe kerültek az Acélbikák, ám a remek formában védő Racko eszén sokáig nem tudtak túljárni, mert a volt dunaújvárosi hálóőr a legnagyobb hazai ziccereket is hárítani tudta. A 17. percben végre megtört a jég, miután Vaszjunyin kapu elé csúsztatott passzába Somogyi szúrt bele gólt érően, majd nem sokkal később ismét örülhettünk: egy emberelőnyös szituáció után Vaszjunyin már a góllistára is feliratkozott, így az első játékrész végén biztosnak tűnő előnnyel vonulhattunk a pihenőre (2-0).

Végül biztos siker

A második etapot is veszélyesebben kezdte csapatunk, mely egy könnyedén kivédekezett emberhátrányt követően azonnal támadásba lendült, s Pavuk bombájával alig kétpercnyi játék után növelte háromgólosra vezetését (3-0). Az újabb hazai találat után azonban egy kicsit visszaesett a mieink játéka, így a fővárosiak is egyre többször jutottak el Sevela kapujáig, s a 29. percben, kettős emberelőnyből sikerült is szépíteniük (3-1). Ekkor a hazai szurkolók azt várták, hogy újra megrázzák magukat az Acélbikák, ám csalódniuk kellett, mert csapatunk játéka ekkor nem hasonlított arra, amit a közelmúltban megszokhattunk a Lundh-tanítványoktól, így a nem túl magas színvonalú második játékrész után is két gól maradt a két gárda közti különbség.
A harmadik etapra ismét egy motiváltabb, s pontosabb DAB korizott ki a jégre, mely másfél perc elteltével, Galanisz pazar góljával nyugtatta meg a hazai drukkereket (4-1). A fővárosiak azonban még ekkor sem adták fel, s pár szép támadást vezetve próbálták ismét csökkenteni hátrányukat, ám Sevela ekkor már nem engedett a zöld-fehér akaratnak. A 48. perc elején végleg eldőlt a meccs, miután Velebny hajszálpontos passzával Pavuk ugrott ki a szélen, s a kapu elé kanyarodva előbb elfektette Rackot, majd fonákkal a hálóba helyezett (5-1). Innentől kezdve már csak a hazai győzelem mértéke volt kérdéses, s bár a Fradi továbbra is becsülettel küzdött, az 58. percben Peterdi is betalált egy szép kapáslövéssel, kialakítva ezzel a 6-1-es végeredményt.

Lényeg a győzelem

A mutatott játékkal nem teljesen, de az eredménnyel és a három pont megszerzésével azért elégedett volt csapatunk vezetőedzője, aki azért azt is kiemelte meccsvégi értékelésében, hogy a második harmadban bizony nem játszott jól együttese.
- Örülök a három pontnak, a mai napon a győzelem megszerzése volt az elsődleges feladatunk. Jól kezdtük a mérkőzést, sokat támadtunk, biztos vezetéshez jutottunk, ám a második felvonásban indokolatlanul visszavettünk, s ebben a játékrészben nem tetszett az a játék, amit produkáltunk. A harmadik húsz percre ismét sikerült azonban felpörögni, s helyenként jó játékkal végül megszereztük a remélt három pontot, mindent összevetve azért teljesen megérdemelten.

Csak belépett felhasználók írhatnak hozzászólást. Lépje be vagy regisztrálj!
HTML5CSS