Vissza a listához
Szép győzelem a karácsonyfa alá
2011. 12. 23., 21:05 / Spigott
Nyomtatható verzió
 
Cikk Küldése Hozzászólások (0)

Nem okozott gondot a három pont megszerzése csapatunknak a Volán otthonában. Együttesünk korán vezetést szerzett, hátrányban is jól védekezett, s eredményes támadójátékának köszönhetően végül 5-0 arányban nyert a fehérvári farmcsapat elleni találkozón.

Sapa Fehérvár AV19 – Dab.Docler 0-5 (0-2, 0-1, 0-2)

Dab.Docler: Sevela, Hüffner, Kiss D. 1, Papp V. (1), Galanisz 1 (2), Mihalik (2), Hegyi (2), Pozsgai (1), Somogyi 1, Vaszjunyin, Peterdi, Lencsés, Jobb, Szappanos, Gröschl, Pavuk 1 (1), Velebny, Kiss Á. (1), Hegyi Á. Z. 1. Vezetőedző: Stephan Lundh.

A Sapa Fehérvár AV19 farmcsapata ellen korcsolyázott ma jégre együttesünk, mely idei mindkét mérkőzését megnyerte eddig a fehérvári fiatalok ellenében, s ezúttal is a siker reményében korcsolyáztak jégre Stephan Lundh tanítványai.

Jó kezdés az alap

A kezdésre mindenesetre nem nagyon lehetett panasza együttesünknek, mely ugyan már a második percben emberhátrányba került Pavuk kiállítása miatt, ám az Acélbikák simán kivédekezték a hátrányt sőt, ahogy Pavuk visszatért, egyből be is kapcsolódott a mieink támadásába, s Mihalik pontos passzát követően meg is szerezte a vezetést csapatunknak (0-1). Nem kellett sokat várni a második DAB-gólra sem, hiszen a hatodik perc legvégén Tóth Adriánt szórta ki két percre Sós játékvezető, ám a mieinknek mindössze tíz másodperc kellett ahhoz, hogy újabb találatra váltsák előnyüket: Kiss Dániel távoli lövésével szemben volt ezúttal tehetetlen Pleszkán kapus, így korán megnyugtató előnybe került a Lundh-egylet (0-2).
A biztosnak tűnő előny tudatában érthetően nyugodtabban játszott csapatunk a fehérváriaknál, akik persze mindent bevetettek azért, hogy sikerüljön faragniuk hátrányukból, ám erre egy újabb emberfór sem volt elég a házigazdáknak. A harmad második felében mindkét gárda előtt adódtak lehetőségek, ám Pleszkán és Sevela is jó napot kifogva hatástalanította az újabb és újabb próbálkozásokat, így az első játékrész végén továbbra is kétfás előnnyel vonulhatott pihenőre együttesünk.

Végül biztos siker

A térfélcserét követően viszont lényegesen nagyobb lett a forgalom a mieink kapuja előtt, bár ez leginkább annak volt köszönhető, hogy egyre több DAB-játékos ülhetett ki a büntetőpadra. A hazaiak négyszer játszhattak ebben a harmadban szimpla előnyben, kétszer kettősben is, ám az Acélbikák védelme, Sevela kapussal az élen kiválóan megoldotta feladatát, s egyszer sem engedte örülni a hazai támadókat. Amikor éppen egálban játszottunk, akkor volt veszély a túloldalon is, s a mieink nem csak helyzetig, hanem gólig is jutottak: Galanisz két assziszt után a góllistára is feliratkozott, s ekkor már-már eldőlni látszott a találkozó (0-3).
A harmadik felvonás elején viszont tényleg gyorsan lezárta a mérkőzést együttesünk, mely a 42. perc elején Hegyi Ádám Zoltán, míg a végén Somogyi révén szerzett újabb találatot, s ekkor már csak az lehetett a kérdéses, hogy milyen arányban nyeri a megyei derbit Stephan Lundh gárdája (0-5). A mérkőzésből hátralévő idő már túl sok izgalmat nem hozott, mert a mieink biztosan tartották vezetésüket, míg a hazaiak bármivel is próbálkoztak, továbbra sem tudtak túljárni szlovák hálóőrünk eszén. A találkozóból hátralévő időben már nem is született újabb találat, így Acélbikáink ötgólos győzelemmel vonulhattak a nem túl hosszú karácsonyi pihenőre, hiszen 26-án, este hat órától már az ATSE Graz otthonában lesz jelenése Galaniszéknak.

Csak belépett felhasználók írhatnak hozzászólást. Lépje be vagy regisztrálj!
HTML5CSS