Helyzetek tömegét hagyta ki, és a végjátékban alaposan megnehezítette saját dolgát együttesünk a Miskolc ellen a MOL Liga mai játéknapján a jégcsarnokban: csapatunk végül 4-3 arányú győzelmet aratott, és a kapuvasra nagyon ráférne egy új festés.
Dab.Docler – Miskolci JJSE 4-3 (1-1, 1-0, 2-2)
Dab.Docler: Sevela, Velebny, Hüffner, Mihalik (1), Galanisz (1), Azari 1, Hegyi 1, Pozsgai, Peterdi 1, Vaszjunyin, Somogyi, Jobb (1), Lencsés, Szappanos 1, Gröschl (1), Pavuk (2), Kiss D. (1), Hegyi Á. Z., Papp V., Kiss Á. Vezetőedző: Stephan Lundh.
A tegnapi, ötgólos vereség után sem várt könnyű feladat jégkorongozóinkra, akik este negyed nyolctól a Miskolc gárdáját látták vendégül a jégcsarnokban, természetesen a győzelem reményében.
Felemás harmad
A mérkőzés nagy miskolci helyzetekkel indult, ám Sevela háromszor is remekül védett, majd Mihalik fordulásból eleresztett lövésénél mentette meg a kapuvas Budai Krisztiánt, vagyis nem unatkozhattunk az első percekben. A folytatásban is bőven volt látnivaló, de nem pont úgy, ahogy azt elképzeltük. A 7. percben Bonar szólóját védte nagy bravúrral Sevela, majd az első tíz percben veszélyesebben játszó vendégek a vezetést is megszerezték: a harmad derekán Fodor talált be emberelőnyből, s bizony nem érdemtelenül mutatott 0-1-es állást ekkor az eredményjelző,
A bekapott gól után persze igyekezett felpörögni csapatunk is, s akadtak bőven helyzetei is az egyenlítésre, ám Budai Krisztián is jól tette dolgát, hiszen a biztosakat hárította, s még bravúrra is futotta az erejéből. A játékrész hajrájában azonban már ő sem tudta korrigálni bekkjei kapitális hibáját, hiszen két újabb nagy bravúrja után éppen az egyik miskolci hátvéd kotorta ki alóla a pakkot, mely kis közjáték után Hegyi elé került, aki az üresen hagyott kapu közepébe bombázva megszerezte a mieink egyenlítő találatát (1-1).
Már nagy hazai fölény
A vendégek kispadját sújtó kétperces kisbüntetés miatt emberelőnyben kezdte a második felvonást együttesünk, melynek mindössze tizenöt másodpercre volt szüksége ahhoz, hogy gólra váltsa fölényét: Kiss Dániel kékről eleresztett lövésébe Azari tette bele gólt érően a botját, így végre nálunk volt az előny (2-1). A vendégek egy kicsit még erősködtek ebben a játékrészben is, ami annyit jelentett, hogy egy komoly hazai védelmi megingásból ismét eljutottak egy szólóig, ám Sevela újabb bravúrja után már egyáltalán nem róluk szólt a második húsz perc.
A harmadból hátralévő bő negyed órában ugyanis egyre nagyobb fölénybe kerültek Acélbikáink, s előbb Pozsgai, majd Jobb Dávid óriási lövésénél is a kapuvas segítette ki a Jegesmedvék hálóőrét. Ez a harmad egyértelműen a Stephan Lundg együtteséé volt, ám hiába a számtalan remek gólszerzési lehetőség, a kapu előtt nem voltak túl határozottak a mieink, így a nyomaszó fölény ellenére is "csak" egygólos előnnyel várhattuk a harmadik, s reményeink szerint befejező játékrészt.
Lényeg a győzelem
A harmadik húsz percet is jobban indította csapatunk a vendégeknél, ám ahhoz, hogy tovább növeljék előnyüket, kellett egy méretes Budai-hiba is. A 45. percben egy kapu mögé lőtt korongot próbált megjátszani a vendégek hálóőre, ám a nagy lendülettel érkező Pavuk elvette tőle a pakkot, s mivel pontosan be is játszotta kapu elé, az ott álló Szappanosnak már nem okozott gondot az üres kapuba passzolni a játékszert (3-1). A vendégek persze igyekeztek szépíteni, ám az 53. percben végleg eldőlni látszott a mérkőzés, miután Peterdi remek érzékkel helyezte a saját lövése utáni kipattanót (4-1), ám a hajrá ennek ellenére is komoly izgalmakat hozott.
Méghozzá azért, mert az 54. percben Kiss Dániel oldalról csúnyán leütközte Bonart, amiért végleges fegyelmit kapott, s csak azért játszhatott négy percig előnyben a Miskolc, mert a megtorlásra jelentkező láda Pétert szintén végleges fegyelmivel büntette Halassy játékvezető. A kétszer kétperces előnyből azonban a lehető legjobban jöttek ki a vendégek, hiszen előbb Chmelo, majd Rafaj is bevette Sevela ketrecét, így az utolsó négy perc bőven tartogatott még izgalmakat (4-3). Többre azonban nem futotta a Jegesmedvék erejéből, akik a hajrában hiába hozták le kapusukat is, már nem volt esélyük az egyenlítésre, így a mieink összességében megérdemelten szerezték meg a három pontot.

