Vissza a listához
Nincs megállás
2012. 01. 03., 08:39 / Spigott
Nyomtatható verzió
 
Cikk Küldése Hozzászólások (0)

A tegnapihoz képest alaposan átalakított összeállításban utazik el ma Miskolcra csapatunk, mely este hat órától a házigazda Jegesmedvék együttese ellen játszik újabb MOL Liga-találkozót.

Nem sokat pihenhet a tegnapi, Volán elleni 7-1-es győzelem után csapatunk, mely ma este hat órától újra jégre korcsolyázik, ezúttal a Miskolci Jegesmedvék együttesének otthonában. Nem vár könnyű feladat Acélbikáinkra a MOL Liga alapszakaszának a Macik "barlangjában", hiszen míg a Lundh-csapatnak a hátralévő hat mérkőzésből mindössze egyetlen pontot kell szereznie ahhoz, hogy biztos résztvevője legyen a sorozat elődöntőjének, addig mai házigazdánk még óriási harcban van azért, hogy megszerezze az alapszakasz harmadik helyét. Greg Lindqvist együttese jelenleg öt ponttal előzi meg nagy riválisát, a Brassó gárdáját, s tekintve, hogy sorsolása egyáltalán nem mondható könnyűnek, minden egyes pontra égető szüksége van ahhoz, hogy maga mögött tudja tartani legnagyobb ellenfelét.
A mieink valamivel könnyebb helyzetben vannak a rájátszást illetően, s bár továbbra is van még esély arra, hogy befogják a listavezető HSC gárdáját, ehhez az erdélyiek három botlására is szükség lenne a hátralévő fordulókban. Az idei szezonban eddig négyszer találkoztunk a miskolci egylettel, s az eredmény felemás, hiszen míg hazai pályán rendre legyőztük mai ellenfelünket (6-1, 3-1, 4-3), addig Miskolcon a Jegesmedvék örülhettek a 4-2-es sikernek. A mai találkozóra alaposan felforgatott összeállításban utazik el együttesünk, hiszen a tegnap győztes csapatból csak Azari, Velebny, Gröschl, Erdélyi, Lencsés, Somogyi, Szabados, Szappanos és Kiss Ákos csatlakozik a Volán ellen pihenő kerethez, nem is véletlenül, hiszen holnap este már a Vienna Capitals jegén lesz jelenése Stephan Lundh alakulatának, mely a tartalékos felállás ellenére is a pontszerzés reményében vég neki a ma este hat órakor kezdődő rangadónak.

Csak belépett felhasználók írhatnak hozzászólást. Lépje be vagy regisztrálj!
HTML5CSS