Vissza a listához
A Fradi érkezik
2012. 01. 09., 07:57 / Spigott
Nyomtatható verzió
 
Cikk Küldése Hozzászólások (0)

Újabb MOL Liga-találkozó vár ma este csapatunkra, mely este hat órától a Ferencváros gárdáját látja vendéül a Dunaújvárosi Jégcsarnokban, természetesen ezúttal is a győzelem reményében.

Az elmúlt napok Nationalliga-mérkőzései után ezúttal a MOL Ligában vár újabb feladat a jégkorongozóinkra, akik ma este hat órától a Fradi csapatát látják vendégül a jégcsarnokban. A mieink számára már nincs túl sok tétje a mai találkozónak, hiszen az alapszakasz első helyét már csak valami csoda folytán szerezheti meg Stephan Lundh gárdája, míg a másodikat már egyáltalán nem veszítheti el, ám ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy Galaniszék ne a győzelmet céloznák meg a fővárosiak elleni találkozón. Már csak azért, is, mert van miért visszavágniuk a zöld-fehéreknek, akik a két gárda legutóbbi mérkőzésén 3-2-re legyőzték Acélbikáinkat.
Ez lesz egyébként a két együttes ötödik egymás elleni összecsapása, s az említett fővárosi győzelmen kívül csak a mieink örülhettek eddig a sikereknek, hazai környezetben 1-0-ra és 6-1-re, míg a fővárosban egyszer 3-2-re nyertek Pavukék. Mint azt a tegnapi beszámolónkban már említettük, a Kapfenberg elleni meccset idő előtt abbahagyó Peterdi Imre sérülése szerencsére nem súlyos, ám rutinos csatárunk ennek ellenére kihagyja a mai találkozót. Rajta és a szintén sérült Hegyi Ádám Zoltánon kívül azonban minden játékosára számíthat Stephan Lundh vezetőedző, aki a legutóbbi mérkőzéseken győztes gárdát küldi harcba ma este hat órától a Ferencváros ellenében.

Csak belépett felhasználók írhatnak hozzászólást. Lépje be vagy regisztrálj!
HTML5CSS