Az első harmadban még a botokban maradtak a gólok, de a másodiktól már esélyt sem adott együttesünk a Volán farmcsapatának, s végül fölényes, 10-0 arányú győzelmet arattak fiataljaink a székesfehérváriak ellen.
Dab.Docler – Sapa Fehérvár AV19 10-0 (1-0, 7-0, 2-0)
Dab.Docler: Kiss T, Erdélyi P., Tőkési 1, Virág T. 2 (2), Mestyán (2), Papp CS. 2 (2), Nagy R. (1), Hüffner (1), Strenk 1 (1), Dancsfalvi 1 (2), Szabados 1 (1), Lencsés (1), Ványi, Pavuk, Jonkl 1 (1), Komáromi, Szepessy B. 1, Szepessy M. (1), Léránt (1). Edző: Szakács Ferenc.
A rájátszásra még esélyes Volán farmcsapata ellen korcsolyázott ma jégre együttesünk második kerete, melyben négy olyan játékos (Pavuk, Erdélyi, Lencsés, Hüffner) is helyet kapott, akik az esti, Innsbruck elleni mérkőzéses is pályára lépnek.
A második harmad döntött
A találkozó első harmada nagy csatát, de nagyon kevés helyzetet hozott, mert mindkét gárda jól megszervezte védekezését, így az első igazán komoly lehetőségre a hetedik percig kellett várni, ám Virág helyzeténél Pleszkán hárítani tudott. A 10. percben a fehérváriak is veszélyeztetni tudták Kiss Tamás ketrecét, ám hálóőrünk átmentette tegnapi formáját, így ő is védeni tudta a vendégek közeli próbálkozását. A játékrész második felében sem sokat változott a játék képe, de a véghajrában szerencsére sikerült megtörni a hosszú gólcsendet: az emberelőnyben játszó Acélbikák Papp Csaba utolsó másodpercben szerzett góljának köszönhetően végül minimális előnnyel vonulhattak a szünetre (1-0).
A térfélcsere után azonban óriásit változott a játékképe, köszönhetően leginkább annak, hogy a mieinknek szinte minden bejött, míg a vendégek teljesen szétestek a második felvonásra. A 22. percben Dancsfalvi nyitotta meg a gólözönt, majd három percre rá Virág, aztán a mindössze tizenhat éves Szepessy Bálint is bevette Pleszkán ketrecét (4-0). A következő találatra (Szabados volt a "tettes") a 28. percig kellett várni, ám hiába kért időt, s cserélt kapust a vendégcsapat, ma ez sem segített a fehérváriakon, akik ebben a felvonásban csak asszisztálni tudtak a hazai örömjátékhoz. A harmad második felében előbb Virág duplázott, majd Strenk és Jonkl is betalált, így kétharmadnyi játékot követően már csak az volt a kérdés, hogy milyen arányban nyeri a meccset együttesünk (8-0).
A záró etap már semmi izgalmat nem tartogatott, a hazai drukkerek csak azért szurkolhattak, hogy a tegnapi nullázás után ma se kapjon gólt Kiss Tamás, aki mindent el is követett azért, hogy érintetlen maradjon a hálója. A 45. percben Papp Csaba is megszerezte második gólját, majd sokáig csak helyzetekig jutottak a csapatok, de a hajráig már nem született újabb találat. Nem sokkal a vége előtt kettős fórban támadhatott a Volán a szépítésért, ám ezt is kivédekezte együttesünk, mely az utolsó másodpercekben még egyszer megvillant, s Tőkési emberelőnyös bombagóljával kialakította a 10-0-ás végeredményt.
Tettük a dolgunkat
Nem is fukarkodott a dicsérő szavakkal Szakács Ferenc edző a mérkőzést követően, s mint azt érdeklődésünkre elárulta, a csapat egészét elismerés illeti a ma nyújtott teljesítményért.
- Gratulálok a fiúknak, a mai délután mindenki nagyon jó teljesítményt nyújtott. Az első játékrészben még voltak gondjaink a gólszerzéssel, ám a másodikban jól sült a kezünk, s külön öröm számomra, hogy a mindössze tizenhat éves Szepessy Bálint is megszerezte első felnőtt találatát. Ki kelle emelnem még Kiss Tamás jó teljesítményét, de ma a védekezésünk, s a támadójátékunk is kiváló volt, az utolsó pillanatig küzdöttek a fiúk, vagyis a hozzáállással is maximálisan elégedett lehetek.

