Hiába játszott lényegesen jobban ellenfelénél, a góllövéssel komoly problémái akadtak együttesünknek a mai, KAC elleni találkozón, így alaposan megszenvedtünk a 2-1-es sikerért a Nationalliga utolsó előtti helyezettjének otthonában.
Hétvégéi három mérkőzése közül a legfontosabb várt ma este jégkorongozóinkra, akik a KAC farmcsapatának otthonában korcsolyáztak jégre a Nationalliga újabb fordulójában. A mieink mindenképpen szerettek volna visszavágni a hazai fiataloknak a legutóbbi, 4-2-es vereségért, ezért a Lundh-gárda a legjobb összeállításában vágott neki a mérkőzésnek.
Melynek első harmadában hatalmas fölényben játszottak Acélbikáink, ám hiába alakítottak ki több tiszta gólhelyzetet is vendéglátójuk ketrece előtt, a remek formában teljesítő Brenkusch kapus a mieink összes próbálkozását hárítani tudta. Jellemző együttesünk fölényére, hogy az első húsz percben Galaniszék tizennyolc, míg a KAC játékosai öt alkalommal lőttek kapura, ám gól egyik oldalon sem született, így az első felvonás után még teljesen nyílt volt a meccs.
A második etapot még nagyobb elánnal kezdte együttesünk, ám a remélt vezető találat csak nem akart megszületni sőt, a 26. percben a házigazdák vittek végig sikeresen egy kontrát, s Forcher révén az előnyt is magukhoz ragadták (1-0). A bekapott találat után szinte leparkolt ellenfele harmadában a DAB, de a helyzetek kihasználása továbbra sem igazán ment az Acélbikáknak. A 31. percben végre megtört a jég, miután Galanisz emberhátrányban talált be Brenkusch ketrecébe, ám hiába játszott a játékrész második felében is óriási fölényben együttesünk, s nyerte a lövési arány ezúttal 28-4-re, az eredményjelző negyvenpercnyi játékot követően is 1-1-es állás mutatott.
A záró felvonást viszont végre jól kezdte csapatunk, mely mindössze harminc másodperc elteltével megszerezte a vezetést Pozsgai révén, s ekkor azt reméltük, hogy innen már nem lesz miért izgulni (1-2). Nem így történt sajnos, mert a dunaújvárosi gólzsák csak nem akart kiszakadni, így hiába játszott továbbra is nagy fölényben a Lundh-gárda, egészen a hajráig nyílt maradt a mérkőzés. Úgy meg pláne, hogy az 58. percben előbb Pavuk, majd Vaszjunyin kapott kiállítást, majd nem sokkal később Pozsgai is kiült a büntetőpadra, de hiába hozta le kapusát is a házigazda, s támadott hat játékossal három ellen, Sevela és a védelem jól tette a dolgát, s ha nehezen is, de sikerült megszerezni a fontos három pontot.
KAC – Dab.Docler 1-2 (0-0, 1-1, 0-1)
Dab.Docler: Sevela, Hüffner, Velebny, Azari, Galanisz 1, Kiss Á., Erdélyi, Pozsgai 1, Vaszjunyin (1), Mihalik, Somogyi (1), Kiss D., Jobb, Pavuk, Gröschl, Szappanos, Lencsés, Peterdi, Papp V., Hegyi Á. Z. Vezetőedző: Stephan Lundh.

