Vissza a listához
Az UTE is meghajolt
2012. 01. 24., 22:08 / spigott
Nyomtatható verzió
 
Cikk Küldése Hozzászólások (0)

Második kupatalálkozóján is 5-2-es győzelmet aratott Acélbikáink második gárdája. A siker értékét növeli, hogy ezúttal egy OB I-es ellenfelet, az Újpest csapatát sikerült felülmúlnia három góllal az Acélbikáknak.

Nehéznek ígérkező, de természetesen győzelemmel is kecsegtető mérkőzés várt ma második együttesünkre, mely ezúttal a Magyar Kupában húzott meccsszerelést, méghozzá az újpesti lila-fehérek ellenében. A két gárda pár nappal ezelőtt a MOL Ligában is megmérkőzött egymással, s akkor a csapat első keretéből több játékossal megerősített DAB végül 5-2-es győzelmet aratott a fővárosban.
A két csapat összecsapásán ezúttal is bőven volt látnivaló, ami jórészt a rengeteg kiállításnak is volt köszönhető. Az első játékrészben ritkán játszottak egyenlő létszámban a felek, s a harmad egyetlen találata is emberelőnyben született, melyet szerencsére a mieink jegyeztek Dancsfalvi révén a játékrész derekán (1-0). A folytatásban sem verdeste a színvonal az eget, de akartak, hajtottak a csapatok. A 24. percben született meg az újabb hazai gól, melyet Léránt René szerzett, s ezzel máris biztosabb előnyből figyelhettük az újpestiek felzárkózási kísérleteit (2-0). Próbálkoztak is vendégek becsülettel, ám a 35. percben született Roczanov-találathoz kellett egy méretes hazai védelmi hiba is, s bár a hátralévő időben újabb gól már nem született, bőven ígért még izgalmakat a záró felvonás (2-1).
Melyből mindössze négy perc telt el, mikor Roczanov második dugója már a lilák egalizálását jelentette, de erre is volt válasza az Acélbikáknak, akik egy másik fiatal tehetség, Szepessy Máté "potyaízű" találatával ismét átvették a vezetést (3-2). Ezt követően az indulatok játszották a főszerepet, hiszen Dorner fejelésért végleges kiállítást kapott, s az sem segített az újpestiek kedélyállapotán, hogy Szabados révén gólra váltottuk az emberelőnyt (4-2). A hajrára szerencsére lehiggadtak a felek, inkább a játéké volt a főszerep, de újabb gólt ismét a mieink szereztek, akik közül Papp Csaba talált be Szőke kapujába egy másodperccel a meccs vége előtt, vagyis Acélbikáink ismét 5-2 arányban múlták felül vetélytársukat, s győzelmüknek köszönhetően jelenleg az élen állnak a selejtezőcsoportban.

Dab.Docler – UTE 5-2 (1-0, 1-1, 3-1)
Dab.Docler: Rajna, Vargyas, Tőkési, Dancsfalvi 1 (1), Strenk (2), Szabados 1 (1), Ványi, Nagy R., Virág (1), Jonkl (1), Papp Cs. 1, Prakab, Muzsik, Komáromi (1), Léránt 1, Kis A. (1), Szepessy B., Mestyán, Szepessy M. 1. Edző: Szakács Ferenc.

Csak belépett felhasználók írhatnak hozzászólást. Lépje be vagy regisztrálj!
HTML5CSS