A Magyar Kupa selejtezőjének második mérkőzés vár ma este jégkorongozóinkra, akik ezúttal hazai pályán fogadják az első fordulóban szintén győzelmet arató Újpest együttesét.
Sikerrel kezdte a Magyar Kupa selejtezőit a Dab.Docler második együttese, mely a sorozat első fordulójában Szegeden vendégszerepelt, s aratott 5-2 arányú győzelmet az OB II-es bajnokság második helyén álló házigazdák ellen. Az Acélbikák nem sokat pihenhettek a vasárnapi diadal óta, hiszen ma már újabb feladat vár Szakács Ferenc gárdájára, mely ma este negyed nyolctól az Újpest csapatát látja vendégül a Dunaújvárosi Jégcsarnokban.
Mai ellenfelünk szintén győzelmet aratott a Magyar Kupa első fordulójában, méghozzá a szintén OB II-es Vasas HC ellenében. Azon a találkozón a másodosztályú klub szerezte meg a vezetést, s bár Gergely Zsombor duplájával gyorsan megfordította az állást a hazai csapat, egészen a 40. percig csak egy gól volt a két gárda közti különbség. A harmadik etapban aztán kijött a két csapat közti tudáskülönbség, így végül az újpestiek 7-2 arányban megnyerték a találkozót, s jobb gólarányuknak köszönhetően jelenleg vezetik is a csoportot. Nem vár tehát könnyű csata az Acélbikák második együttesére, mely ennek ellenére is győzelmi reményekkel néz újabb kupatalálkozója elé. Fontos információ még együttesünk szurkolói számára, hogy a mai, illetve a pénteki, Vasas elleni kupamérkőzést is ingyenesen tekinthetik meg a szurkolók, akikre természetesen ezúttal is számít együttesünk vezetése.

