Korán kétgólos hátrányba került, de a második harmad lehengerlő játékának köszönhetően pillanatok alatt fordított, s végül könnyed, 6-3-as sikert aratott együttesünk a Dornbirn elleni Nationalliga-rangadón a jégcsarnokban ma este.
Az osztrák másodosztályú bajnokság harmadik helyén álló Dornbirn együttesét fogadták ma este Acélbikáink a jégcsarnokban. Mivel a mieink továbbra is nagy harcban vannak az alapszakasz harmadik-negyedik helyéért, ezért létfontosságú volt a győzelem megszerzése.
Hidegzuhany az elején
A találkozó azonban finoman szólva sem úgy kezdődött, ahogy azt reméltük, hiszen még egy perc sem telt el a játékidőből, mikor Schell közeli lövésével megszerezte a vezetést a Dornbirn (0-1), s a folytatásban sem lehettünk túl boldogok, mert gyorsan emberhátrányba is kerültünk, de ezt a két percet szerencsére sikerült kihúzni. A 7. percben végre mi kerültünk előnybe, ám a remélt egyenlítő gól helyett kaptunk egy újabb balszerencsés találatot: Galanisz botja passz közben eltört, ráadásul az elcsípett koronggal kontrázhatott az osztrák gárda, s bár első próbálkozásukat Kiss Tamás még védte, a kapu mögé csorgó korongot Fekete Dániel úgy lőtte vissza hálóőrünkre, hogy az "Kicsi" hátáról a ketrecbe hullott (0-2).
A második bekapott gól után sem zuhant össze csapatunk, igyekezett tempót váltani, s a 11. percben Peterdi bombagóljával sikerült is felzárkóznia egy találatra (1-2). A hazai gól meghozta a mieink lendületét, akik továbbra is támadásban maradtak, ám nagyon kellett figyelni az osztrákok támadásaira is, melyekben rendre benne volt a gólveszély, így nem unatkozhattak a mérkőzésre kilátogató szurkolók. A harmad hajrájában felpörögtek az események, mert előbb Somogyi elől mentettek utolsó pillanatban a vendégek, majd Kiss Tamás mutatott be nagy bravúrt, s bár az utolsó percben Szappanos is egyenlíthetett volna, újabb gól már nem született, így vendégek vonulhattak minimális előnnyel az első pihenőre.
Fel, támadás
Nem tudni, hogy mit mondott tanítványainak Stephan Lundh a szünetben, de a második felvonást ellenállhatatlanul kezdték az Acélbikák. Mindössze huszonkét másodperc telt el a harmadból, mikor Vaszjunyin góljával sikerült egyenlíteni, majd újabb ötven másodperc elteltével Azari remek passzát Galanisz váltotta gólra, s ekkor már tombolhatott a dunaújvárosi publikum, pedig ezzel még nem volt vége a hazai rohamoknak (3-2). A 24. perc legelején ugyanis Vaszjunyin bravúros mozdulattal, fonákkal vágott be egy aláhulló korongot az osztrák kapuba, s mikor a 31. percben Azari kapu mögül visszatett korongját Hüffner vágta Enzenhoffer ketrecébe, a korábban már időt is kérő osztrák szakvezetés kapuscserére határozta el magát (5-2).
Az ötödik hazai gól után talán még ünnepeltek a mieink, ám a vendégek ekkor sem adták fel sőt, tizenegy másodperc elteltével Glanznig fagyasztotta a mosolyt a hazai drukkerek arcára, így újból nyíltabb lett az összecsapás (5-3). Ellenfelünk komolyan is gondolta a felzárkózást, hiszen a játékrészből hátralévő szűk tíz percben sokat dolgozott a további szépítésért, ám a hazai védelem jól állta a sarat, így igazán komoly gólhelyzetet nem sikerült kialakítania az osztrákoknak sőt, ha Kiss Ákos eredményesen fejezte volna be szólóját, akár még nagyobb arányú vezetéssel is várhattuk volna a harmadik etapot.
Taktikus játék – biztos siker
A harmadik húsz percet egyszerű taktikával kezdte csapatunk, mely nagyon jól megszervezte védekezését, így vetélytársunk csak ritkán tudott eljutni a csereként beálló Rajna Miklós kapujáig, s ha ez sikerült is nekik, fiatal hálóőrünk rendre hárította próbálkozásaikat. A 48. percben végleg eldőlni látszott a mérkőzés, miután egy szép támadás megkoronázásaként Peterdi is megszerezte második találatát, s ekkor már érezni lehetett a vendégeken, hogy innen már nem lesz számukra visszaút. Az osztrákok becsületére legyen mondva, hogy ennek ellenére is hajtottak a szépítésért, ám a rendkívül taktikusan játszó Acélbikák alig adtak nekik esélyt a gólszerzésre, s végül simán, 6-3 arányban győzték le a tabella harmadik helyezettjét.
Jól is jött csapatunk számára a szép siker, hiszen a Feldkirch gárdája vereséget szenvedett a listavezető Graz otthonában, így a mai győzelemmel két együttesen is sikerült pontokat hoznia a mieinknek sőt, a vesztett egységeket tekintve már egy ponttal jobban állunk az egy mérkőzéssel többet játszó Feldkirch csapatánál. Ahhoz persze, hogy végre az aktuális pontszámban is megelőzzük őket, kellenek a további Nationalliga-sikerek is. Erre legközelebb február 4-én lesz esélye a mieinknek, amikor a Vienna Capitals farmcsapatának otthonában korcsolyáznak jégre a Lundh-tanítványok, ám addig is akad bőven feladat az Acélbikák előtt, akik holnap és holnapután a MOL Liga elődöntőjében lesznek már érdekeltek.
Kellett a sikerélmény
Érthetően elégedett volt az elért eredménnyel Stephan Lundh vezetőedző is, aki elsősorban azt emelte ki értékelésében, hogy a nem túl optimális kezdés ellenére is fel tudott állni csapata, mely jó sebességgel, s hozzáállással tudta a maga javára fordítani a találkozót, mely nagyon jól jött a holnapi ligapárharc előtt.
- Nem kezdtünk jól, különösen az osztrákok második gólja volt balszerencsés, mert egy jól alakuló emberelőnyben tört el balszerencsésen Galanisz botja, s innen kontrázhatott gólig az osztrák gárda, ám még az első harmadban visszaadtuk magunknak az esélyt a felzárkózásra, s a második felvonás első tíz percében olyan játékot nyújtottunk, amivel megalapoztuk győzelmünket. Ekkor nagyon jó sebességgel, hozzáállással játszottunk, így végül fontos, szép győzelmet tudtunk aratni egy igen erős csapat ellenében, ami mindenképpen jól jött a holnap kezdődő MOL Liga rájátszás előtt, hiszen sikerélménnyel a hátunk mögött vághatunk neki a Brassó elleni párharcnak.
Dab.Docler - EC hagn_leone Dornbirn 6-3 (1-2, 4-1, 1-0)
Dab.Docler: Kiss T., Velebny (1), Hüffner 1 (1), Azari (3), Galanisz 1, Peterdi 2 (1), Hegyi (1), Pozsgai (1), Somogyi (1), Mihalik (1), Vaszjunyin 2, Jobb D., Kiss D. (1), Pavuk, Gröschl, Szappanos (1), Lencsés, Erdélyi, Kiss Á., Papp V., Hegyi Á. Z., Rajna (kapus). Vezetőedző: Stephan Lundh.

