Valamivel több, mint egy éve írtunk cikket Ez a csapat a mi csapatunk címmel..., amiben azt boncolgattuk, hogy bár a Mol Liga döntőt elvesztettük a Csíkszereda csapatával szemben, attól még a mieink vállát is megveregethetjük, hiszen emberes szezon volt már akkor is a srácok háta mögött. Azután pedig még egy Magyar Kupa első hellyel és egy OB I. ezüstéremmel is boldogították a dunaújvárosi szurkolókat a Bikák.

Most, az idei szezonban, lassan kétszer annyi mérkőzést játszottak az Acélbikák, mint a tavalyi évben. Amikor azonban egy-egy interjúban arra terelődik a szó, mégis, nem fáradt-e valamelyikük, csak szerényen annyi a válasz: nem lehetnek fáradtak, és nem is azok, ezért dolgozták végig a nyarat, ezért a néhány meccsért kűzdöttek egész évben. A koktélcseresznye a tejszínhabra (érzik a piros-fehér párhuzamot?!) tehát még csak most következik: döntő elődöntő hátán. Iszonyatosan megterhelő két hét következik...

A Mol Liga döntőben – kisebb meglepetésre – a Miskolc gárdájával szemben kell a jégre korcsolyázni. S, mint kiderült, a Jegesmedvék nagyon is veszélyes és vérszomjas ellenfelek – erről bővebben tudnának mesélni a Csíkszereda játékosai és szurkerei. Bár a playoff már egy teljesen más kávéház, azért az alapszakasz egymás elleni eredményei talán olyan mutatók, amikből lelkileg építkezni lehet. A Miskolc alakulata már így is történelmi sikert ért el a döntőbe kerüléssel, nekünk már talán egy kissé jobban megszokott terep ez, azonban abban szemernyi kétsége sem lehet senkinek: izzadni kell majd a sikerért – nem is akárhogy. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy egy fújtató, kaprató bikahaddal szemben állni kétségkívül kellemetlen érzésekkel tölti el még a legbátrabb medvéket is. Főleg, ha ezeket a bikákat kivételesen nem a piros, hanem a sárga szín tüzeli fel... Ha már itt tartunk, nézzék meg ezt a kis beharangozó videót, hogy lássák mit is tudnak az Acélbikák – reméljük sokakat csábít majd el ez a kisfilm az elkövetkező mérkőzésekre. (Ha ez nem volna elég, zárójelben jegyezzük meg: többek között szurkolólányok, mini- és szupermini bemutatók és persze fokozott izgalmak várják a kilátogatókat...) Nem ártana ugyanis, ha minél többen öblös szurkolással, dudával, szirénával, kerepléssel és dobolással tudnák segíteni az Acélbikák dolgát a Jegesmedvék ellen. Jöjjenek, szurkoljanak, győzzünk!

Finoman szólva is megnehezíti az életünket az az apró tény, hogy lényegében a Mol Liga döntőkkel párhuzamosan kezdődnek a Nationalliga rájátszásának összecsapásai is. Ott még kérdéses, hogy itthon (tehát negyedikek leszünk), vagy idegenben (ha maradunk az ötödik pozícióban) kezdjük-e meg a szereplést. Az azonban valószínűnek tűnik, hogy így is, úgy is a Feldkirch csapatával szemben kell kiharcolnunk az elődöntőbe kerülést. Mivel az idei szezon egyik alaptétele az volt, hogy minden sorozat egyformán fontos, így minden mérkőzésen a legerősebb csapattal akar a pályára lépni a Dab.Docler vezetése. Ez természetesen rengeteg utazást – és nem akármilyen logisztikai fejtöréseket – jelent.

Jó lenne tehát minden sorozatot a lehető legrövidebb idő alatt lezárni, hiszen nem sokára jön a Magyar Kupa – ahol a Miskolc mellett már az első és a második csapatunk is biztos résztvevője a döntőnek –, s az OB I. is itt kopogtat, ahol az Újpest vagy a Fehérvár lesz az ellenfél az elődöntőben.

Az látszik, hogy a tavalyi csapathoz képest egy sokkal összeszedettebb, meggyőzőbb, erőteljesebb, jobban koncentráló csapatot sikerült felépíteni Stephan Lundh vezetésével. Az eddigi szezon gyönyörűen alakul, s túl sok munka, erőfeszítés és tenni akarás fekszik már benne ahhoz, hogy végül ne kerüljön ki az i-re a pont.

S, bár már fentebb célozgattunk rá, önöknek, nektek, szurkolóknak, a hokival ismerkedőknek és érdeklődőknek is meglesz a feladata. Nem túl bonyolult meghatározással: ki kell jönni, jól kell éreznie magát mindenkinek, szurkolni kell, aztán a győzelem édes ízével a szívekben vissza kell jönni másnap is. Akinek pedig az idejébe belefér az ellátogathat például Miskolcra busszal, autóval rendelkezők pedig Ausztriába is kísérhetik a Dab.Docler gárdáját. Jöjjenek, szükség lesz mindenkire...