Már csak egy hely volt kiadó a legjobb négy közé kerülésért a jégkorong bajnokságban: a Dab. és az FTC között jött a harmadik, mindent eldöntő mérkőzés Dunaújvárosban.
A tétnek megfelelően nagy iramot diktáltak a csapatok, a kapusoknak volt dolguk bőven. Tőkési egyszer korcsolyájával hárított a gólvonal előtt, míg Mestyán a felső vasat találta el a túloldalon. A 9. perc hozta meg a vezetést, Galanisz a kapu mögül Sájevicsre lőtte a korongot, ami a portásról pattant a kapuba.
A Fradi kettős emberelőnyből egyenlíteni tudott Szafonov révén, míg a másik oldalon Galanisz „csöngetett” a kapuvason.
A második játékrész elején visszafogottan játszottak a csapatok, de a végére alaposan felpörögtek az események. Két emberhátrányt is kivédekezett a hazai együttes, majd a büntetőpadról visszatérő Magosi élt az előtte adódó ziccerrel.
A harmadik újvárosi találat érdekessége, hogy nem került a kapuba a korong: Mestyán lövésénél a „ketrecet” ugyanis szándékosan ellökték a védők.
A záró húsz percben a Dab. Misal és Azari révén elhúzott 5–1-re, ezzel eldöntve a meccs és a párharc sorsát. A végére maradt még egy gólváltás, de ez semmin nem változtatott: a helyzeteiket jobban kihasználó hazaiak léptek tovább.

