A magyar válogatott csodálatos játékkal két ellenfelén is túllépett már: a nagyon gyors és agilisan hokizó Japánt 5-1-re, míg a jelentős játékerőt képviselő Ukrajnát 3-1-re múlta felül a piros-fehér-zöld alakulat.
E remek társulattal készülhetett együtt két hétig Pavuk Attila, akit első alkalommal hívott meg a szövetségi kapitány a világbajnoki felkészülésre. Ennek apropóján beszélgettünk egy keveset a fiatal támadóval.

- Először is kanyarodjunk vissza az elmúlt szezonra: hogyan értékelnéd magadat? Sokat fejlődött a társaság?

Pavuk Attila: - Az előző szezonra visszagondolva vegyes érzelmek fognak el. A pozitívumokkal kezdve: természetesen nagyon örülök, hogy a legtöbb mérkőzésen megálltuk a helyünket, véleményem szerint rengeteget fejlődött a csapat. Viszont sok olyan pontot buktunk, főleg a Nationalligában – gondolok itt elsősorban a Bécs ellen elvesztegetett pontokra –, amelyek a későbbiekben még nagyon jól jöttek volna a helyezést, de talán a bajnokság végkimenetelét illetően is.

- A tehetség alapján mindenképpen megérdemelted a meghívást a válogatottba... Milyen volt az első alkalom?

P. A.: - Nagy öröm számomra, hogy behívtak a bőkeretbe, és az is megelégedéssel töltött el, hogy ilyen sokáig ott tartottak. A stáb és a játékosok egyaránt nagyon jól viszonyultak hozzám. Rengeteg olyan "apróságot" tanultam az edzőktől, ami bár elenyésző tényezőnek tűnhet, ám mégis nagyon fontos szerepet játszik abban, hogy még jobb és eredményesebb legyek a jövőben. Remélem a szakvezetésnek is tetszett a teljesítményem, s legközelebb is behívnak.

- Mi az, amiben javulnod kell még, hogy mondjuk jövőre már te is az utazó keretben legyél?

P. A.: - Talán az egyik legfontosabb, hogy szeretnék még körülbelül öt kilóval nehezebb lenni, és minden másban – korcsolyázásban, s a technikai-, taktikai részletekben egyaránt – egy kicsit fejlődni. Az edzők is azt mondták, hogy jó úton haladok, és természetesen arra ösztönöztek: folytassam a kemény munkát.

- Stephan Lundh szóban megegyezett a vezetőséggel, minden jel szerint itt marad. Milyen vele a munka, tényleg annyira jó edző?

P. A.: - Tényleg annyira jó! Szerintem szerencsések vagyunk itt Dunaújvárosban, hogy a vezetőség ilyen jó szakmai stábot rakott össze a Dab.Docler élére. A fejlődés szemmel látható, és biztos vagyok benne, hogy a további munkának is meg lesz a gyümölcse.

- Elindult a nyári felkészülés... Mi változott a JP által kiadott programhoz képest?

P. A.: - A nyári felkészülés idén egy kicsit hosszabb lesz és talán egy picit keményebb is. A legnagyobb változtatás azonban az lesz, hogy a csapat minden nap együtt fog edzeni és természetesen az edzők is jelen lesznek az egész száraz felkészülés alatt. Ez többek között azért is nagyon jó, mert már korán elkezd a csapat összekovácsolódni, s nem augusztus végén rázódunk össze...

(0 hozzászólás)

A felek szóban minden részletet illetően megegyeztek, így egy lépésre van csapatunk attól, hogy a tavalyi bravúrigazolást egy évvel megtoldja és a világhírű szakembert még egy évre Magyarországra csábítsa.

Mint ismeretes Stephan Lundh 1989-ben kezdte meg edzői karrierjét, az azóta eltelt időben svéd bajnok volt a Frölunda csapatával a 2004/2005-ös szezonban, ebben az évben az év edzőjének is megválasztották Svédországban, háromszoros svéd bajnoki ezüstérmes (kétszer a Djurgården-nel, egyszer a Frölundával), világbajnoki bronzérmes Svédország felnőtt csapatával és világbajnoki ezüstérmes a svéd ifjúsági válogatottal. Kétségkívül benne tisztelhetjük tehát a Magyarországon valaha dolgozott legnevesebb szakembert, így érthető, hogy az Acélbikák is örömmel várják vissza a mestert Dunaújvárosba.

(0 hozzászólás)

- Újra bekerültél a bő keretbe. Jó szezonod volt?

Kiss Dani: - Ez a harmadik próbálkozásom a válogatottban, de eddig sajnos egyszer sem sikerült bekerülnöm a világbajnoki keretbe, amit annyira tulajdonképpen nem bánok, hiszen eléggé fiatal vagyok még, ráadásul nálam sokkal tapasztaltabb hátvédek is vannak a bő keretben. Ennek ellenére természetesen minden tőlem telhetőt el fogok követni, hogy az elvárásoknak megfeleljek. Úgy érzem, hogy nem ez volt a legjobb szezonom, elég hullámzó teljesítményt nyújtottam, nem hiszem, hogy emiatt kaptam meghívót. Inkább a romániai tornán való szereplésem az, ami miatt Kevin Primeau behívott. Ott szerencsére a jó oldalamat tudtam megmutatni. Reménykedem abban, hogy az elkövetkező napokban is sikerül jó formát mutatni. Amíg tudok, addig küzdeni fogok a helyemért!

- Milyen munkát végeztek a következő hetekben? Hogy lehet felkészülni egy ilyen erős ellenfelekkel tarkított csoportra? Nem kevés ez a két hét a felpörgéshez?

K. D.: - Ezt nehéz megmondani, mármint, hogy kevés-e ez a két hét, hiszen mindenkinek más az optimális. Én egy kicsit gyengének érzem a kondíciómat, hiszen három hete nem játszottam éles meccset. Ebben az előttünk álló két hétben nagyon keményen fogunk edzeni a srácokkal. Azt is látni kell, hogy mindenkinek kemény szezon van a háta mögött, az alapkondícióval tehát nem lehet baj. Az biztos, hogy mikor a világbajnokságon jégre lépünk, már remek formában leszünk. Napi két jeges- és egy száraz edzésünk van, ehhez jön még a két edzőmeccs, szóval nem unatkozunk...

- Hogy érzed, minden dunaújvárosi hokisnak van esélye a végső keretbe kerülésre?

K. D.: - Természetesen. Hárman közülünk már voltak is világbajnoki kerettagok és erre idén is minden esély megvan, hiszen jó szezonunk volt, keményen dolgoztunk, sokat tanultunk és fejlődtünk.

- Ladányi Balázs is elmondta, hogy az elmúlt évek legkeményebb megmérettetése vár a magyar hokisokra. Képesek leszünk szerinted olyan színvonalon játszani, hogy feljussunk a legjobbak közé?

K. D.: - Úgy érzem, hogy tudunk olyan hokit játszani, amivel nem irreális cél a feljutás. Egyetértek Ladányi Balázzsal: mindenképpen jót tesz ez az új rendszer a magyar válogatottnak, hiszen komoly, erős csapatokkal játszunk majd, és csak így lehet előrébb lépni. Természetesen nagyon kemény menet lesz, de a feljutásra készülünk! Azt megígérhetem, hogy mi mindent beleadunk majd, s küzdünk a végső győzelemért!

(0 hozzászólás)

- Mire számított, amikor idejött, és mit tapasztalt a várakozásokhoz képest?

Stephan Lundh: - Első pillanattól a kaland illatát éreztem a levegőben, tudtam, hogy ez teljesen új dolog lesz számomra. Nem tudtam túl sokat Dunaújvárosról, és Magyarországról sem. Az egyetlen kapocs Vas János volt, róla tudtam, hogy innen indult. Ha visszatekintek a mögöttünk álló szezonra, azt kell mondanom, nagyon jóra sikerült: rengeteg jó élménnyel és tapasztalattal gazdagodtam az itt töltött hónapok alatt. Nagyjából minden sikerült, amit el akartunk érni, amiért dolgoztunk. Szerintem nagyszerű csapat rázódott itt össze, remek játékosokból. A srácok fejlődésének kifejezetten jót tett ez a hihetetlenül kemény menet. Az egyesület is kiemelkedő munkát végzett. Elképesztő ezt a rengeteg utazást, az étkeztetést és minden mást megszervezni, le a kalappal előttük. Nekem az is nagyon fontos volt, hogy bár izzasztó és hosszú szezonunk volt, nem panaszkodott egy játékosom sem. Mindenre kihívásként tekintettek, ami szintén elengedhetetlenül fontos, ha valaki fejlődni akar.

- Azari Zsolt elmondta, az idei szezon teljesen új volt mindenki számára. Két csapatunk is nagyon komoly kihívásokkal szembesült. Ez a kiélezett versenyhelyzet természetesen a játékosoknak is új volt. Volt, aki remekül ismerte fel az idei évben rejlő lehetőségeket, mások kevésbé. Hogyan működött a modell a gyakorlatban? Mik a tanulságok?

S. L.: - Nagyon jó, ha konkurenciát tudunk teremteni csapaton belül: ha a játékosnak versengenie kell másokkal, hogy több jégidőt kapjon. Ezen azonban még mindenképp fejlesztenünk kell a jövőben, hiszen mondjuk hat igazán versenyképes sorunk volt, ám a legjobb négy és a másik kettő között elég nagy volt a különbség. A B-csapatban leginkább fiatalok játszottak. Bennük is rengeteg lehetőség van, de a kibontakoztatáshoz nekik is be kell szállniuk ebbe a versengésbe, meglátni e helyzetben a lehetőségeket, és azon lenni, hogy minden pillanatban maximálisan megfeleljenek a kihívásoknak. Remélem, érezték, hogy amikor jól játszottak, több időt is kaptak a jégen. Na persze ez kicsit furán hangzik, hiszen mindenki rengeteget játszott a közel száz mérkőzésen. Fontos belátni, hogy nem tud mindenki minden mérkőzésen száz százalékot nyújtani: ez természetes. Az viszont elvárható, hogy mindenki törekedjen rá, hogy bizonyos határ alá ne zuhanjon a teljesítménye. A cél az volt, hogy konstans, komolyabb hullámvölgyektől mentes szezont sikerüljön kihozni a srácokból. Látszik, hogy rengeteg tennivaló maradt – nem csak a fiatalok, de az idősebbek számára is. Az átlagéletkor nagyon alacsony, ezért bőven van lehetőség rá, hogy még keményebbé váljanak az Acélbikák.

- Felmerül a kérdés, hogyan lehet mentálisan fejlődni. Kívülről úgy tűnik, fizikálisan nincs gondunk, míg fejben bőven lenne fejleszteni valónk. Jó példa talán, hogy a Fehérvár ellen, amikor 4-0-ra vezetett az ellenfél, a mieink mintha feladták volna lelkiekben. Hogyan lehet tovább acélosítani a lelket?

S. L.: - Az első lépés mentális téren, hogy azt érzed: felkészültél, elég jó vagy a feladathoz, erős a megmérettetéshez. Ha különbséget kéne keresnem a mi csapatunk és a Fehérvár között, biztosan nem a sebességre vagy a tudásra mutatnék rá elsőként, sokkal inkább arra a nyolc-kilenc kilónyi eltérésre, ami a játékosok átlagos súlya között van. Meg természetesen arra az ötven igen magas minőségű meccsre, ami mögöttük volt. Ez a Fehérvár titka. Természetesen mi nem játszhatunk ötven olyan meccset, mert nem vagyunk az EBEL-ben: de talán teremthetünk olyan környezetet, ahol a játékosaink hasonló fizikai és mentális nyomásnak vannak kitéve, ahol hozzászokhatnak ezekhez a dolgokhoz. Úgy gondolom, az elsődleges lépés a fizikai tréning. Talán tudnék e téren is újat mutatni a srácoknak. Nagyon fontos számomra – s így természetesen a csapatom számára is – a verseny: ha elérsz egy célt, ne állj meg, hajts a következőért. Harcolj a csapattársaddal is: a jégkorong számomra nem csak erőről és sebességről szól. Fejben is acélosnak kell lenni. Gondoljunk csak bele, ki kell korcsolyázni sok ember elé, teljesíteni kell; lehetnek rossz bírói döntések, amik megzavarhatnak, vagy előfordulhat, hogy az ellenfél hasonlóan jó csapat, s csak pár apró hiba dönt a mérkőzésről. Ezért akarom, hogy a csapat gépezetként működjön: bármi történik is körülöttük, menjenek előre. Ahogy említetted: ha négy góllal vezet az ellenfél, akkor is meg kell nyernünk azt a meccset, fel kell vennünk a kesztyűt. Persze a Fehérvár elleni mérkőzés speciális volt, én legalábbis úgy láttam. Nekünk volt majdnem száz mérkőzésünk, 22 ezer kilométerünk a buszon, ők egészen más helyzetből jöttek. Ezzel együtt nagyon fontos volt a srácoknak, hogy lássák, mi a különbség a két csapat között. Idén a Fehérvár a legjobb négy között volt az EBEL-ben, a mi következő célunk a legjobb négy közé kerülni a Nationalligában. De az első dolog a felkészülés lesz. Fizikai téren is van még tennivalónk, bár az igaz, hogy sokkal könnyebb izmot és tömeget felpakolni a játékosokra, mint mentálisan fejlődni.

- Erről jut eszembe: az egyik interjúban mondta, az a célja, hogy a Nagy Vörös Gépezetté alakítsa a csapatot. Erre utalt?

S. L.: - Olyan csapatot akarok, ahol nem számít, az első vagy a negyedik sor van-e éppen a jégen, mert nagyjából ugyanolyan jól oldják meg a feladatokat. A legjobb csapatokat irányítottam Svédországban, s az ellenfél edzői azt nyilatkozták egy-egy vereség után, hogy nem számít, ki van bent tőlünk a pályán, mindig nagyon nehéz ellenünk játszani. Amikor a Miskolc ellen játszottunk, Greg Lindqvist is ezt mondta nekem. Nagyon fontos, hogy legyen egy nagy merítési lehetőség, ezért is akarom azt a hat sort közelebb hozni egymáshoz. A játékosainknak meg kell érteniük, hogy nagyon értékesek a csapat számára. Erősen ki kell emelni, hogy mindenki, aki a csapat körül munkálkodik, részese a sikereinknek. Nagyon jó látni, hogy amikor élesedik a helyzet, mindenki összefog, s egymást segítve dolgozik a győzelemért. Amikor jók vagyunk, bennem nem az játszódik le, hogy „Ó, igen, én vagyok a legjobb edző a világon, ezért nyerjük meg a meccseket”. Aki így gondolkozik, egy-egy vereség után ujjal mutogat a játékosaira, ez miatta történt, amaz rajta úszott el. Lehet nyerni néhány meccset, ha a kapusunk jó, s az orvosi csapat is hozzásegíthet minket pár győzelemhez – nélkülük akár a legjobbjainkat is mellőzni kéne sokszor. Az erőnléti edző nélkül, aki izmosítja a csapatot, valószínűleg sehol sem lennénk. Ezért gondolom, hogy igazi gépezetet kell felépíteni, aminek minden alkatrésze egyformán fontos.

- Hogy látja: mi volt a különbség a MOL Liga és a Nationalliga között?

S. L.: - Úgy gondolom, jelenleg a Nationalliga legjobb öt csapata közel van egymáshoz. A MOL Ligában nagyobb a különbség a csapatok között. Az osztrák ligában érezhető volt, hogy az első öt-hat csapat közel azonos esélyekkel küzd egymás ellen. Ez az, amitől jobbak a meccsek. Nem tudom, mi lesz a MOL Ligával jövőre, remélem, fejlődni fog, kicsit közelebb kerülnek egymáshoz a csapatok, s talán nagyobb izgalmakat kínál majd a magyar jégkorong szurkolóinak.

- Érdekes volt, hogy a szezon során fontos pontokat vesztettünk a gyengébb osztrák csapatok ellen. Azért lehetett ez, mert ismeretlenek voltak számunkra, vagy másik hokikultúrát képviseltek, ami idegen volt nekünk?

S. L.: - Egyik sem. Próbáltuk mindig nyomás alatt tartani a csapatot, számtalanszor elmondtuk, nem számít, ki az ellenfél, ha mi azt csináljuk, amiben jók vagyunk. Úgy érzem, néhány találkozón kijött, hogy egyik-másik játékosunk fáradt volt, fejben máshol járt. De úgy érzem, karácsony után ez már nem volt jellemző – az utolsó, Bécs elleni összecsapás a szabályt erősítő kivétel. Ahogy már mondtam, keményebben kell dolgoznunk a B-csapattal. Az ott játszóknak sem volt persze könnyű, sokszor mindenhova a legjobbjainkat küldtük. Ahogy Azari Zsolt is mondta, mindenkinek új volt a helyzet, ráadásul én a magyar csapatokat sem ismertem túlzottan. Ezért történhetett meg, hogy néhány mérkőzésre túl sok energiát pazaroltunk, noha inkább pihenni kellett volna, vagy egyszerűen a B-csapattal jégre lépni. Ezt még meg kell tanulnunk. Nehéz úgy összpontosítani, hogy mindent meg kell nyernünk: nem lehetetlen, csak okosabbnak kell lennünk, például a két csapat vegyítésével. Nagyobb odafigyelést igényelt volna a Nationalliga. Az egy pont, amivel lemaradtunk a Feldkirch mögött, nagyon sokat jelentett volna, hiszen akkor negyedikek vagyunk, s itthon kezdjük a rájátszást – és nem kellett volna a MOL Liga-döntők után Feldkirchbe buszozni ezeregyszáz kilométert. Ilyenkor látszik, az ilyen apró dolgoknak mekkora jelentőségük van.

- A kívülálló számára úgy tűnt, a legjobb teljesítményt a csapat Dániában, a Kontinentális Kupában érte el. Mit gondol, miért nem sikerült ezt megismételni a Fehérvár ellen, miért nem tudtunk szorosabb meccseket játszani velük?

S. L.: - Az ilyesmi nagyon sok tényezőn múlik. Ha megnyersz egy bajnokságot, utána mindig kicsit kiengedsz, ez természetes. Nagyon fontos volt idén megnyerni a MOL Ligát. Néhány játékosomban pedig egyszerűen nem maradt elég erő, hiszen sokan nagyon sok meccset játszottak a szezonban. Márpedig amikor olyan erős csapatok ellen játszunk, mint a Fehérvár, mindenkitől százszázalékos teljesítmény kell, plusz némi szerencse. Az utolsó meccsen például nagyon jól kezdtünk, vezettünk 1-0-ra és 2-1-re is, de szerencsénk sem volt. Szintén nagyon fontos, hogy a Volánban nyolc nagyon jó, tapasztalt légiós játszott a legjobb magyar játékosok mellett, akiket a mieink példaképnek tekintenek. Épp ezért nagyon fontos volt megértetni a játékosokkal, ne tiszteljék már őket annyira. Láttam Ladányit, akit én is nagyon jó játékosnak tartok: mégis arra kell törekednünk, hogy a pályán kevesebb tiszteletet adjunk nekik, de többet tanuljunk tőlük. Ezért voltam nagyon csalódott az első meccs első harmada után, amikor azt láttam pár játékosom arcán, hogy: „Ó-ó! Ez itt a nagy Volán!” Nem is sikerült elég keményen kezdenünk. A Kontinentális Kupa teljesen új tapasztalat volt számomra. Nagy hangsúlyt fektettünk a felkészülésre, komolyan edzettünk rá, aminek már a torna előtt két nappal, a Graz ellen játszott meccsen is látszott az eredménye: nagyon jól játszottunk, idegenben nyertünk 5-2-re. Aztán felültünk a buszra, utaztunk húsz órát, s egy péntek hajnali érkezés után este megvertük a dán bajnokot, majd másnap az olaszok elleni diadalhoz is nagyon-nagyon közel voltunk. Szerintem nagyon jó a magyar hokinak, ha látják, hogy meg tudjuk verni a dán bajnokot, s ha nincs néhány egyéni hiba, megverjük az olaszt is, aztán meg simán legyőztük a rengeteg légióssal felálló brit bajnokot is. Nagyon fontos volt: a játékosok elhitték, hogy jók. A magyar hoki számára a legfontosabb természetesen a válogatott, az tükrözi leginkább, hol tart az ország a többiekhez képest. Onnan nézve, ahonnan én jövök, úgy tűnik, ha Dánia tud az A-csoportban játszani, egy kicsit okosabban építkezve ez Magyarország számára sem lehetetlen. Nézzük Dániát! Pár évvel ezelőtt még a B-csoportban voltak, aztán hoztak pár nagyon fontos és jó döntést, s ma már ott tartanak, hogy stabilan az A-ban játszó, igen jó csapatuk van. Persze azért nem ilyen egyszerű, ám az biztos, hogy több csapat kell, és több magyar játékos. A Kontinentális Kupa tehát nagyon fontos tapasztalat volt, s mint mondtam, jövőre okosabban kell beosztani az erőnket, és többet kell játszania a farmcsapatnak is. Menni fog, hiszen nem csak nekem volt minden új idén, hanem a segédedzőm, Henry Acres számára is, és Szilassy Zoli – akinek a munkáját nagyra értékelem – szintén most kezdte edzői karrierjét. Ők mind, a játékosokkal együtt, nagyon sokat adtak nekem, és szerintem mindenki nagyon sokat tanult, ami szintén rendkívül fontos.

- Mindent egybevetve: hogyan értékeli az idei szezont?

S. L.: - Az idei év legnagyobb hozadéka az volt, hogy rengeteg új, pozitív tapasztalattal lettem itt, Dunaújvárosban gazdagabb. Edzőként ugyanaz a célom, mint játékos koromban: évről évre jobb akarok lenni. Nagyon fontos, hogy olyan játékosaim vannak, akiknek ugyanaz a szakmai céljuk, mint annak idején Mats Sundinnak, Danny Alfredssonnak vagy Peter Forsbergnek. Az egyetlen különbség talán, hogy mellettük mindig volt valaki, aki megmondta, ha aranyérmet akarsz nyerni, ezt és ezt kell tenned. Épp ezért biztos lehet benne mindenki, ha jövőre is itt leszek, akkor már nyártól a csapat mellett leszek, mert a jégen az a munka látszik, amit nyáron végzünk. Számomra tehát a következő szezon hétfőn kezdődik (az interjú március 15-én, csütörtökön készült – a szerk.). Nem szeretem azokat, akik új edzőként augusztusban beesnek, és fogalmuk sincs róla, milyen munka folyt nyáron. És persze a játékosoknak is nagyon fontos, hogy a vezetőedző ott legyen mellettük, s elmagyarázza, mit miért kell tenniük. Ebben a szezonban a fiúk abban is nagyot léptek előre, hogy megértették: ha jó játékosok akarnak lenni, ha jó erőben, jó formában akarnak játszani egész szezonban, akkor figyelniük kell az étkezésre, az edzésmunkára, a pihenésre, a kikapcsolódásra. Tudom, hogy Magyarország más kultúrát képvisel, mint mondjuk Svédország. Nekem azonban egy jégkorongjátékos az jégkorongjátékos, a nap huszonöt órájában. Ezért az is nagyon fontos, hogy a játékosok lássák, Dunaújváros az a hely, ahol nagyon sokat lehet fejlődni, ahol jó játékossá lehet válni (ekkor csörren meg Stephan Lundh telefonja, Vas Jankó hívja éppen, egy kicsit beszélünk róla is). Mert vegyük észre, a Fehérvárban játszó fiatal játékosoknak (akik közül néhánynak kimondottan tetszik a játéka) nagyon nehéz dolguk van, sok a légiós, a két csapat közti különbség még sokkal nagyobb, mint Dunaújvárosban. Ebben az időszakban, 21-23 éves kor környékén a legfontosabb, hogy mentálisan erős legyél. Kiss Ákos nagyon hiányzott a Fehérvár elleni meccsekről, biztos vagyok benne, őt az se érdekelte volna, ha a Boston Bruins ellen kellett volna játszani (nevet). De ugyanígy Jobb Dávid is. Az ilyen típusú játékosokat nagyon szeretem, s nagyot csalódnék magamban, ha nem sikerülne jelentős fejlődést elérni náluk. Nagyon fontos ez is: nem hiszem, hogy itt ülnék, ha úgy érezném, oké, én mindent megtettem Dunaújvárosért, itt az idő a búcsúzásra. Erről szó sincs. Amikor annak idején kicsit utánanéztem, hová is jövök, rá kellett jönnöm, Dunaújváros sokkal nagyobb sportváros, mint gondoltam. Ha jól tudom, az atlantai olimpián tíz vagy tizenkét sportolóval képviseltette magát: ebben a városban tehát kultúrája és nagy hagyományai vannak a sportnak általában. Egy ilyen településnek nincs ennél jobb marketinglehetősége, ezért nagyon remélem, hogy a város is mellénk áll majd, hogy jobb csapatot építsünk. Már csak azért is, mert egy ilyen kisvárosban nem nagyon lehet más értelmes dolgot csinálni, mint sportolni. Ha például én szülő lennék, és azt az edzést nézném, amit Vladó (Vladimir Babic) csinál a legkisebbekkel, biztos hokizni vinném a gyerekemet, annyira felszabadultak, szórakoztatóak az edzései. Remélem, eggyel feljebb lépünk a várossal való együttműködés terén is, hiszen nekik is szükségük van kitörési pontokra, márpedig a sport az egyik legjobb.

- Több helyen elmondta már, hogy bár szívesen maradna, a visszatérése bizonytalan, ebben családi döntés születik majd. Mikor fog eldőlni ez a kérdés?

S. L.: - Így van, nagyon fontos a család számomra, s ezt a kérdést alaposan át kell beszéljük. De Dunaújvárosnak is tartozom annyival, hogy nem hozom olyan helyzetbe, amilyenbe tavaly került, amikor augusztus végén kellett új edző után nézni. Ezért igyekszem minél előbb, remélhetően április végéig döntésre jutni a kérdésben.

(0 hozzászólás)

Dab.Docler – Sapa Fehérvár AV19 2-7 (2-1, 0-3, 0-3)

Dab.Docler: Sevela, Hüffner, Velebny 1 (1), Azari (1), Galanisz 1 (1), Peterdi, Hegyi, Pozsgai, Somogyi, Mihalik, Vaszjunyin (1), Kiss D., Tőkési, Pavuk, Gröschl, Szappanos, Lencsés, Erdélyi, Hegyi Á. Z., Papp V., Virág. Vezetőedző: Stephan Lundh.

A bajnoki elődöntő harmadik mérkőzése várt ma este hokisainkra, akik a túlélés reményében fogadták a sorozatban 2-0-ra vezető Volán együttesét.

Kontrából jobb a Volán

A kezdésre ezúttal nem is lehetett panasza a hazai drukkereknek, hiszen már az első támadásból sikerült megszereznie a vezetést az Acélbikáknak, akik közül Galanisz lepte meg egy középtávoli lövéssel Bálizs kapust, s már a 18. másodpercben megszerezte a vezetést a hazaiaknak (1-0). A gól után persze igyekezett tempót váltani a vendégcsapat, ám a vendéglátók állták a rohamokat sőt, több veszélyes helyzetet is ki tudtak alakítani a fehérvári kapu előtt. A 10. percben, némileg váratlanul egyenlített a Sapa, mely egy hazai korongvesztés után kontrázhatta le az Acélbikákat, s Vas kapáslövésével egalizált, ám a hazaiak továbbra is nagy elánnal támadtak, s öt minutummal később Velebny emberelőnyös találatával visszavették a vezetést, egyáltalán nem érdemtelenül (2-1).
A játékrész végén újból fórba kerültek az Acélbikák, ám nem sikerült élni a lehetőséggel, ám így sem volt oka panaszra a hazai drukkereknek, mert a DAB játékosai továbbra is remek iramban játszottak, s többször is kapuja elé szorították vetélytársukat. A Volán azonban bizonyította, hogy ellene nem lehet hibázni, hiszen egy újabb eladott koronggal ezúttal Sofron szólózhatott, s nem túl erős lövése meglepte Sevela kapust, így kezdődhetett minden elölről (2-2). A folytatás is jobban alakult a vendégek számára, hiszen másfél perccel később Sofron emberelőnyös találatával már a vezetést is átvette a Volán, s ekkor úgy tűnt, hogy a két gyors góltól megroppannak az Acélbikák (2-3).

Már nincs esély a végén

Nem így történt, ugyanis a vendéglátók továbbra is óriási elánnal küzdöttek az egyenlítésért, ám a mai napon az egyik legnagyobb ellenfelük saját helyzetkihasználásuk volt. Hiába került Azari, Velebny, majd Gröschl is ígéretes helyzetbe, egyikőjük sem tudott túljárni Bálizs eszén. Ez a 32. percben már sikerült Pavuk Attilának, ám hiába húzta el két védő, majd a Volán kapusa előtt is a korongot, egy méterről az üres kapu mellé csúsztatta a pakkot, s erre nagyon ráfizetett együttesünk, mert az ellentámadásból Vas is megszerezte második találatát, s ekkor már érezni lehetett, hogy nincs visszaút a házigazdák számára (2-4).
A DAB becsületére legyen mondva, hogy játékosai továbbra is mentek előre becsülettel, de egyre kevesebb volt támadásaikban a veszély, ráadásul hátul egyre inkább fellazultak, s ezt egy Volán-szintű csapat ellen sajnos nem lehet megtenni. A 46. percben végleg eldőlt a csata, miután Kovács is kihasznált egy méretes hazai védelmi hibát, így az utolsó negyed óra már semmi izgalmat nem ígért (2-5). A DAB játékosai előtt így is adódott még helyzet, nem is egy, ám ziccereiket képtelenek voltak gólra váltani, míg a vendégek az 51. és az 58. percben is betaláltak Sevela ketrecébe, s végül fölényes 2-7 arányú sikerrel szerezték meg harmadik, már döntőt érő győzelmüket a párharcban.
Az Acélbikáknak sem szabad azonban szomorkodnia, hiszen a három vereség ellenére remek szezont futottak idén, közel száz lejátszott mérkőzés mellett megnyerték a MOL Ligát és a Magyar Kupát, kiválóan szerepeltek a Kontinentális Kupában is, s végül a magyar bajnokságban is a bronzérem került a nyakukba.

Több ilyen meccs kell

Stephan Lundh vezetőedző a vereség ellenére is büszke volt tanítványaira a mérkőzés után, s mint azt elárulta, leginkább csapata rossz helyzetkihasználása miatt lehetett hiányérzete, ám ahhoz, hogy még tovább fejlődjenek a játékosok, több, a maihoz hasonló meccsre lenne szükségük.
- Jó első harmadot játszottunk, s a másodikban sem volt gond a játékunkkal, de a Volán minden egyes apró hibánkat könyörtelenül megbüntetve megfordította az eredményt. Voltak bőven lehetőségeink, ám a helyzetek kihasználásával komoly gondban voltunk, ám így is büszke vagyok a csapatra, mert becsülettel küzdöttek, s egy pillanatig sem adták fel a harcot. Ahhoz, hogy tovább javuljunk, nekünk is szükségünk lenne 50-60 olyan mérkőzésre, melyre a Fehérvárnak lehetősége van az EBEL-ben, ezt a sebesség és gondolkodásbeli különbséget csak ilyen találkozókkal lehetne kiegyenlíteni.

(2 hozzászólás)

A Dab.Docler a 2008/2009-es szezonban indította útjára a hagyományt, mely szerint minden évben megválasztjuk az évad kedvenceit szurkolóink véleménye alapján. Idén tehát már negyedszerre voksolhattok a kedvenc csatárra, hátvédre, légiósra, valamint a minden tekintetben legkedvesebb játékosra, aki az Acélbika Díj boldog tulajdonosa lesz.

A választáshoz szükséges szavazólapokat a vasárnapi, Fehérvár elleni bajnoki elődöntő mérkőzésen kapjátok meg a karszalag mellé. A kitöltött szavazólapokat kérjük a büfénél elhelyezett gyűjtőládába bedobni.

Az Acélbika Díj korábbi győztesei:
2008/2009: Hegyi Ádám
2009/2010: Pozsgai Tamás
2010/2011: Peter Sevela

(0 hozzászólás)

Dab.Docler – Sapa Fehérvár AV19 0-3 (0-2, 0-1, 0-0)

Dab.Docler: Sevela, Hüffner, Velebny, Azari, Galanisz, Peterdi, Hegyi, Pozsgai, Somogyi, Mihalik, Vaszjunyin, Kiss D., Tőkési, Pavuk, Gröschl, Szappanos, Lencsés, Erdélyi, Hegyi Á. Z., Papp V., Virág. Vezetőedző: Stephan Lundh.

A Sapa Fehérvár AV19 első együttese ellen kezdte meg szerpelését ma este a bajnoki elődöntőben csapatunk. A találkozónak és a párharcnak a fehérváriak az esélyesei, ám az Acélbikák azt ígérték, hogy igyekeznek megszorítani vetélytársukat.

Lassú, gyenge hazai kezdés

Ehhez képest nagyon gyenge iramban kezdték a mérkőzést a hazaiak, akik mintha megszeppentek volta a vendégek válogatott játékosaitól, így az első két percben Sevelának többször is védéssel kellett megóvnia ketrecét. A 3. percben azonban ő is hibázott, hiszen Ryan gyengécske lövése átcsúszott a lábai között, így korán előnybe került a Sapa, mely a folytatásban is lényegesen veszélyesebben játszott az Acélbikáknál (0-1). A játékrész dereka felé közeledve emberelőnybe kerültek a Lundh-tanítványok, ám egy Hüffner-lövésen kívül nem igazán tudtak túl sokat felmutatni, így a vendégek könnyedén kivédekezték hátrányukat.
A 10. percben még nehezebb helyzetbe kertültek a házigazdák, miután egy saját harmadukban könnyelműen elveszített koronggal Klassen és Mihály korizhatott Sevela ketrece felé, s a létszámfölényt utóbbi egy lapos lövéssel gólra is váltotta, megduplázva ezzel a vendégek előnyét (0-2). Innentől kezdve a Volán játékosai nem is igazán törték magukat, s bár a hátralévő időben akadt mindkét kapu előtt egy-két helyet, a befejezésekbe mindkét oldalon több hiba csúszott, így az első húsz perc végén magabiztos fehérvári vezetéssel vonulhattak pihenőre a csapatok.

Könnyed fehérvári siker

A második felvonásra igyekezett növelni a tempót a DAB, s akadtak is ekkor már komolyabb helyzetei is, ám a Volán kapuja előtt továbbra sem voltak elég határozottak a vendéglátók, akik a legnagyobb ziccereiket is elpuskázták. Eközben a vendégek nem játszottak semmi extrát, stabil mezőnyjáték mellett várták a hazai védelem kihagyását, s ahogy az első harmadban, úgy a másodikban is kíméletlenül kihasználták a DAB megingását: a 32. percben Pratt lövése pattant Mihályról Sevela ketrecébe, s ezzel gyakorlatilag el is dőlt a mérkőzés (0-3). A harmadból hátralévő időben próbálkozott a szépítéssel a Lundh-gárda, ám Bálizs remek napot fogott ki, így a legnagyobb hazai helyzeteknek is sikerült útját állnia.
Az újabb térfélcserét követően a fehérváriak már nem nagyon erőltették a támadásokat, egy-egy emberelőnyük alkalmával próbáltak egy kicsit magasabb sebességi fokozatra kapcsolni, míg a mieink küzdöttek, hajtottak becsülettel, ám az átütőerő ezúttal sajnos hiányzott a játékukból. Az elődöntő első meccsének utolsó játékrésze nem is hozott túl sok izgalmat, az utolsó percben még egy emberelőny adhatott reményt a hazai gólszerzésre, de ahogy addig, úgy ezúttal sem sikerült élni a fórral, így a Volán végül könnyed játékkal aratott magabiztos, 3-0 arányú győzelmet az ellenfelét talán túlzottan is tisztelő Acélbikákkal szemben, s magához is ragadta az előnyt a három nyert mérkőzésig tartó sorozatban.

Holnap jobbak leszünk

A találkozó után nem is volt elégedett a hazaiak vezetőedzője Stephan Lundh, akit nagyon meglepett együttese gyenge kezdése, de bízik benne, hogy holnap már jobb teljesítményt nyújtanak majd tanítványai.
- Nagyon meglepett, hogy játékosaim ilyen gyenge iramban kezdték a mérkőzést, ebben a harmadban a Sapa játékosai egyértelműen gyorsabbak és pontosabbak voltak. A meccs felétől igyekezetünk magasabb tempót diktálni, s ez olykor sikerült is, de hiába akadtak helyzeteink, az ellenfél kapuja előtt továbbra sem voltunk elég határozottak. Holnap új nap, új remények, s nagyon bízom benne, hogy a mainál csak jobban játszhatunk.

(1 hozzászólás)

Tudtuk, hogy nem lesz egyszerű, s azt is, hogy valószínűleg némi szerencse is kelleni fog majd ahhoz, hogy mind a két bajnokságban a lehető legjobb helyezést érjük el. A MOL Ligában nem is volt gond: a rájátszásban hét meccs alatt eldöntötték az arany sorsát a Bikák. Az azonban látszott, hogy a Nationalliga negyeddöntőjében a Feldkirch alakulatával meggyűlhet a baj. Tapasztalt, NHL-t megjárt kanadai öreg rókák, osztrák – kisebb-nagyobb – tehetségek két finnel és egy cseh játékossal megspékelve... Ja, és mellesleg ők a címvédők...

Bár hihetetlen elszánt küzdelemmel sikerült a végletekig kiélezni a párharcot, az utolsó, mindent eldöntő mérkőzésen sajnos az osztrákok mellé állt – többek között – a szerencse (is). A vezetést még Velebny góljával a Bikák szerezték meg, ám egy sok vendégkiállítást hozó második harmad, s a benne kapott három gól eldöntötte a meccset. Ötödik helyen végeztünk tehát az osztrák másodosztályban, ahol érzésünk szerint az ATSE Graz, a Dornbirn, az Innsbruck és a Feldkirch csapata igen komoly erőt képvisel – s talán sokat elárul az is, hogy ezeket a társaságokat rendre sikerült legyőznie a Dab.Docler gárdájának.

Úgy érezzük, hogy, bár az ötödik helyért nem adnak sem érmet, sem kupát, azért egy jó adag elismerés mindenképpen jár a csapatnak. Egyrészt azért, mert kiválóan teljesítették a kettős felmérést: esélyeshez méltón fejezték be a MOL Liga küzdelmeit, a Nationalligában pedig az élcsapatok közé sikerült emelkedni. Ez főleg annak fényében megsüvegelendő, ha hozzávesszük, hogy körülbelül huszonkétezer kilométert kellett buszoznia a Bikáknak a szezon alatt – s a változatosság kedvéért nem egyszer követett egy kellemes ausztriai túrát egynapon belül egy romániai. Említést kell tennünk persze a negatívumokról is. Nem mehetünk el például amellett a tény mellett, hogy nyolc pontot vesztettünk az ellen a Bécs ellen, akiket nagyrészt mindenki, aki az első nyolcban végzett, általában bucira vert. Ne feledjük: két pont volt a Feldkirch előnye, egy plusz győzelemmel tehát pályaelőnyben vártuk volna a voralbergieket. S, ha itthon lett volna az utolsó mérkőzés... Persze ott az a fránya ha.

Azonban visszatérve a pozitívumok folyamára: nyertünk egy MOL Ligát, nyertünk egy Magyar Kupát. Ez máris eggyel több aranyérem, mint a tavalyi szezonban. Emellett a Kontinentális Kupában megmutattuk a szó szoros értelmében vett világnak, hogy erős hokit képvisel Dunaújváros csapata. Ezek a srácok tehát már így is sokkal többet tettek le az asztalra annál, hogy egy kis kudarc miatt borongós legyen a dunaújvárosi drukkerek hangulata.

Nem mellesleg pedig sokaknak kedves az a tény, hogy végre megmutathatjuk a szomszédoknak: az ördögnek is fáj, ha a bika felökleli őket. Tudjuk, hogy a papírforma nem nekünk kedvez. Azonban néhány év tapasztalatával a hátunk mögött azt is tudjuk, hogy az a papírforma sokszor borul. Nem kell messzire visszamenni az időben... Elég talán, ha a fentebb már emlegetett Kontinentális Kupa dániai fordulójára gondolunk. Az angol, a dán – s előtte a belga és spanyol – bajnok már megvolt idén, sőt, az olaszok legyőzésének sem volt sok híja. Jöhet tehát a tavalyi magyar első is. Hogy még egy „közhelylapáttal” rátegyünk: minden sorozat megszakad egyszer. Mi pedig úgy érezzük, hogy tíz év sorozatos bajnoki cím már igencsak szép sorozat, itt az ideje megszakítani...

Bíznunk kell magunkban, erősnek, energikusnak és könyörtelennek kell lennünk. Küzdeni, hajtani, pörögni kell. Az biztos, hogy itt már nem lesz elég egy harmadnyi jó játék – hatvan percen keresztül százötven százalékkal kell akarni a sikert. Ennyi ideig kell jobbnak lenni, a sokak szerint valaha volt legerősebb magyar klubcsapatnál. Kőkemény védekezés kell hátul, egyszerű és gyors támadás elöl – no meg persze legalább egy jó kapus. Az utolsóval biztos nem lesz gond, hiszen mindhárom hálóőrünk bizonyította a szezon közben: lehet rájuk építeni, akár két csapatot is.

Hihetetlen koncentráció, fókuszáltság kell majd, hiszen azt már az EBEL-ben is láthattuk, hogy gyilkos támadók és remek védők alkotják az ellenfél csapatát. Azonban arra is figyelnünk kell, hogy megfelelő önbizalommal lépjünk a pályára. Ha feltett kezekkel, félelemmel a szívekben korcsolyázunk ki a jégre, akkor moccanásnyi időnk sem lesz majd két fehérvári gól között. Azonban, ha tényleg elhisszük, hogy van keresnivalónk a Volán ellen, akkor győzhetünk. Azt tudjuk, hogy Stephan Lundh és a segítői a maximumot hajtják majd ki a játékosainkból, s abban sem kételkedünk, hogy minden Acélbika meg akarja mutatni: lassan felnövünk a feladathoz.

A célunk tehát világos és egyértelmű: meg akarjuk verni a Volánt! Még egyszer: tudjuk, hogy ki az esélyesebb, kinek van erősebb kerete, láttuk, hogy a Fehérvár a legkeményebb osztrák csapatokat is el tudta kapni az elitligában – nem is egyszer. Azonban ne felejtsük el azt sem, hogy egy tartalékos Ljubljana – három sorral és sok sérülttel – vert helyzetből felállva ejtette ki a sokkal esélyesebbnek kikiáltott Ördögöket. Nem lehet, sőt, nem szabad tehát feladni a harcot. Egy cél lebeghet a szurkolók és a játékosok szeme előtt: végre legyőzni a régi nagy riválist. A tavalyi év OB I. döntőjének első mérkőzésén mindössze egy góllal múlt felül minket a Fehérvár. A legutóbbi mérkőzést múlt szeptemberben játszotta a két csapat. Akkor 3-1-re a Volán győzött.

Ideje tehát készíteni azokat a torkokat, felkötni a sálakat, felhúzni a mezeket, mert most talán eljöhet az, amire minden újvárosi szimpatizáns régóta vár. Nagyon kell akarni és bízni. Erőt kell meríteni abból a rengeteg sikerből, ami a szezon során kísért minket. Nem szabad semmire figyelni, csak és kizárólag az előttünk álló hatvan percre. Ennyi ideig kell jobbnak lennünk, mint a magyarországi legjobbaknak. Ha egyedül, egyéni játékkal akarunk eredményt elérni, akkor kár is kiállnunk. Az egyetlen esélyünk, ha csapatként, tökéletes összhangban, együttműködve és kommunikálva, egy testként lélegezve, méterről méterre, percről percre haladunk. S ez a csapat képes harcolni azért a méterért, képes küzdeni minden percben és képes egységes erőt kifejtve áttörni és darabokra tépni az ellenfelet. Egy tizedmásodperc alatt minden eldőlhet. Egy tizedmásodperc választja el a győzelmet a kudarctól. Ezért folyamatosan győzelemre éhesen kell állnunk, hogy meg tudjuk ragadni azt az egy tizedmásodpercet.

A kezünkben a sorsunk. Csütörtökön este negyed hétkor kimegyünk a dunaújvárosi csarnok jegére és megmutatjuk az Ördögöknek, hogy milyen is az igazi pokol!

Az OB I. elődöntőjének menetrendje:
2012.03.08 csütörtök, 18.15, Dunaújváros
Dab.Docler - Sapa Fehérvár AV19
2012.03.09 péntek, 18.30, Székesfehérvár
Sapa Fehérvár AV19 - Dab.Docler
2012.03.11 vasárnap, 18.15, Dunaújváros
Dab.Docler - Sapa Fehérvár AV19
2012.03.12 hétfő, 18.30, Székesfehérvár (ha szükséges)
Sapa Fehérvár AV19 - Dab.Docler
2012.03.14 szerda, 18.15, Dunaújváros (ha szükséges)
Dab.Docler - Sapa Fehérvár AV19

Idetartozó fontos információ még, hogy klubunk ingyenes buszokat indít Fehérvárra. Az ezzel kapcsolatos információkat itt találják az érdeklődők.

(0 hozzászólás)

A szurkolói buszok március 9-én 16:30-kor indulnak a Gourmand Kávéház elől. Jelentkezni a szerkesztoseg@dabdocler.hu e-mail címen lehet március 8. éjfélig, vagy személyesen a csütörtöki hazai mérkőzésen az Acélbikák ajándékboltjánál.

(0 hozzászólás)

A Magyar Kupa megnyerése után egy nappal már újabb nagy feladat várt csapatunkra, mely ma este fél nyolctól már Feldkirchben lépett pályára a Nationalliga negyeddöntőjének ötödik, mindent eldöntő találkozóján.
Hiába a hosszú utazás, Acélbikáink frissnek, lendületesnek tűntek a mérkőzés elején, s több veszélyes helyzetet ki tudtak alakítani a hazai kapu előtt sőt, a 6. percben Velebny emberelőnyös bombájával a vezetést is megszerezték (0-1). A gól után is lendületben maradtak a mieink, s több lehetőségük is volt arra, hogy növeljék előnyüket, ám a helyzetek kihasználásával – a sorozatban nem először – azért akadt gondja a Lundh-tanítványoknak. A hazaiak a 17. percben kapták meg legnagyobb lehetőségüket az egalizálásra, miután Ferrari büntetőt vihetett Sevelára, ám a párharcot hálóőrünk nyerte, így az első felvonás végén megérdemelt előnnyel vonulhatott pihenőre együttesünk.
A második húsz perc viszont nagyon rosszul kezdődött, hiszen sorozatban kaptuk az emberhátrányokat, így kétszer is kettős fórban játszhattak a hazaiak, s bár ezeket még sikerült megúszni a szimplát már nem, így Short 27. percben szerzett góljával egalizált a hazai csapat. Fél perccel később ráadásul már a vendéglátók vezettek, miután Lehtinen is bevette Sevela ketrecét, így innentől már nekünk kellett futni az eredmény után (2-1). Ez azonban nem egyszerű, ha folyamatosan emberhátrányban játszik a csapat, márpedig a mieinket sajnos ma ez is sújtotta, hiszen a játékvezető az Acélbikákat könnyen, a házigazdákat szinte semmiért nem szórta ki, így továbbra is inkább védekezésre voltak kényszerítve Galaniszék. A nyomást a 40. percig bírtuk, ám ekkor Gauthier is bevágott egy fórt, vagyis a záró etap előtt még nehezebb helyzetbe került együttesünk, mely a második felvonásban sajnos már nem tudta megismételni a korábban nyújtott fegyelmezett, jó játékát (3-1).
Az újabb térfélcserét követően az osztrákok látványosan visszazártak, s nagyon taktikus játékkal védték saját harmadukat, így a mieink csak óriási nehézségek árán tudtak eljutni a hazai kapuig. Amikor mégis sikerült, akkor ott volt a remekül védő Machreich kapus, aki rendre blokkolta az Acélbikák próbálkozásait. Ment előre, hajtott együttesünk, ám kevés volt az átütőerő támadásaiban, így a hazaiak tulajdonképpen gond nélkül kivédekezték az utolsó harmadot, s 3-1-es sikerükkel lezárták a párharcot. Acélbikáink számára ezzel ért véget a Nationalliga-évad, de sok pihenő ezúttal sem jut a csapatnak, hiszen közeledik a bajnoki elődöntő, ahol az EBEL-ből kizúgott Volán lesz a Lundh-csapat ellenfele.

VEU Feldkirch – Dab.Docler 3-1 (0-1, 3-0, 0-0)

Dab.Docler: Sevela, Pozsgai, Hegyi Á., Mihalik, Vaszjunyin, Papp V., Lencsés, Kiss Dániel, Gröschl, Pavuk, Szappanos, Tőkési, Hüffner, Galanisz, Azari, Peterdi (1), Erdélyi P., Velebny 1, Virág T., Hegyi Á. Z., Somogyi. Vezetőedző: Stephan Lundh.

(0 hozzászólás)

Két meccsen is érdekelt volt a Dab.Docler alakulata a MEISER Ferroste Magyar Kupa mai döntőin: a tegnapi helyosztók után eldőlt, hogy második számú együttesünk a bronzcsatában a Fehérvár-farm, míg első alakulatunk a kupadöntőn a Miskolc ellen lép jégre.

Két Magó-villanás dönt

A helyosztók tegnap lejátszott köre után a vesztesek délutáni összecsapása túl sok izgalmat nem, inkább kemény mezőnyharcot és meglehetős presztízscsatát hozott a két szomszédvár második számú alakulatai között. Amelyen elsősorban a védelmek és pláne a kapusok teljesítménye érdemel igazán dicséretet: a DAB ketrecénél Rajna Miklós fogott minden foghatót, a SAPA II. kapujában Bálizs Bence tette ugyanezt. Az első harmad mezőnymunkája után így igazságos, de gólínséges játékot hozott, némi DAB-fórral, ami a második játékrész elején találattá is érett: egy kapu előtti kavarodásnál Szabados használta ki a tálcán kínálkozó sanszot, és a fehérvári ketrecbe tuszkolta a korongot (1-0). A gól után megélénkült a játék, a Fehérvár veszélyes támadásaira a Bikák korrekt kontrákkal válaszoltak – gól viszont már nem született, maradt az "életveszélyes" állás. A harmadik felvonás elejébe sajnos picit belealudt a DAB, egymás után veszélyeztetett a Kóger-csapat, és a 27. percben Magosi firkás találatával ki is egyenlítette az állást (1-1). A gól láthatóan tovább növelte a zavart, egy szép Hajós-Magosi összjáték után a városunkból eligazolt, a Volán EBEL-csapatából lejátszó csatár szép góllal szerzett előnyt a vendégeknek (2-1). És bár innen jobbára az Acélbikák percei következtek, helyzet is akadt két szakajtóval, de újabb gól már nem esett – Magó két villanása döntött, a kupabronz a fehérvári alakulat tagjainak nyakába került.
A főpróba tehát nem úgy sikerült, ahogy reméltük/vártuk – de majd az előadás, biztattuk magunkat a törzsszurkolók galériáján, miközben a tegnap miskolci kórházba szállított Jonkl Lacit is sajnáltuk picit, aki híreink szerint a Jegesmedvék szurkolói buszával (!!!) közelített a csarnok felé.

Szép diadal a döntőben

A mindent eldöntő DAB-Miskolc meccsre szép közönség gyűlt össze a jégcsarnokban, és a kétmaroknyi Mackó-hívőt nem számítva mindenki a mieink magabiztos győzelmét várta a kupadöntőtől. Ehhez képest picit enerváltan kezdett az Acélbikák gárdája, míg a Miskolc a ligadöntők koreográfiáját követve alaposan megnyomta a meccs elejét: az 5. percben például Kiss Tamás bravúrjai kellettek ahhoz, hogy kétszer is hárítsa Saluga életveszélyes kísérleteit.
A harmad derekán viszont ha szép lassan is, de határozottan átvette az irányítást együttesünk, előbb Azari ziccere, majd Velebny bombája okozott zavart az egyébként most is jól záró miskolci védelemben – de a vezető gól csak nem akart megszületni, bár Pozsgai bombáját többen bent látták, a korong a kapuvasat "eldurrantva" pattant vissza a mezőnybe. A 17. percben viszont már nem volt mese: egy szép dunaújvárosi akció végén Lencséshez került a pakk, és Lecsó pont ott folytatta, ahol tegnap a Volán-farm ellen befejezte: jól helyezett bombával avatta fel Budai Krisztián kapuját (1-0).
A második játékrész elején mindent egy lapra rohamozott a Jegesmedvék gárdája, a mieink kontrajátékra és fárasztásra rendezkedtek be – és persze a Miskolc hibáit igyekeztek kihasználni. Nem is eredmény nélkül: bár az ellenfél volt fórban, Svasznek gyermeteg hibáját kihasználva Szappanos Dávid mattolta a miskolci portást – 2-0, még nem szabad megnyugodni, de ez azért biztató előny! Ráadásul mezőnyben is magasan az ellenfél fölé nőtt csapatunk, igaz, a következő nagy helyzetet ismét Saluga jegyezte: a miskolci csatár hátrányban lódult Kiss Tamás kapuja felé, de "Kicsi" szenzációsan hárított a szólót. Ezt követően viszont ismét a DAB percei következtek: előbb Pavuk Attila adott kihagyhatatlannak tűnő passzt Szappanosnak, majd Erdélyi szép szólója után ment centikkel mellé, végül Somogyi Balázs nagy helyzeténél foghattuk a fejünket – kimaradt ez is. Az immár folyamatos dunaújvárosi nyomás ellenére sem nőtt az előny – igaz, a harmad utolsó perceire a Miskolcnak már csak momentumai maradtak a meccsből.
Az utolsó felvonás aztán valódi hokigálát hozott – pár perc kiegyenlített mezőnyjáték után újra meggyőző DAB-fölénnyel; ekkor már csak idő kérdése volt, mikor növeli előnyét együttesünk. A 47 percben Kiss Dániel lőtt a kékről, a kipattanót Erdélyi éles szögből vágta Budai válla felett a rövid fölsőbe – tisztelet a nagy sztároknak, de ez a találat bármelyik NHL-összefoglaló díszére válna, csodálatos löket volt. A 3-0 után a DAB-tábor vidám dalokra gyújtott, a csapat meg tette, amit kell: szép és látványos játékkal ajándékozta meg a nagyérdeműt. Nem mellékesen tovább növelve a gólokban is megmutatkozó különbséget: Pavuk kimaradt kísérlete után Gröschl tálalta a korongot Szappanos elé, aki köszönte szépen, és immár másodszor iratkozott a gólszerzők listájára, míg a végeredményt Vaszjunyin állította be előnyből – a becsületgólért hajtó Miskolcnak még ez sem sikerült, csapatunk 5-0 arányban múlta felül a Jegesmedvék gárdáját.
Az ünneplés megérdemelt, boldog és boldogító percei, a díjátadó, kupabemutatás, hasoncsúszás és az immár elmaradhatatlan "csokibomba" közben persze az is eszünkbe juthat, hogy duplán írt történelmet ma este a Dab.Docler. Éppen tizedszer hódította el a dunaújvárosi jégkorongsport történetében a Magyar Kupát az Acélbikák gárdája – és soha, de soha nem fordult még elő a magyar jégkorong históriájában, hogy egy egyesület egy évben két csapattal képviselje magát a kupa négyes döntőjében.

Dab.Docler - Miskolci JJSE
5-0 (1-0, 1-0, 3-0)
Dab.Docler: Kiss T., Velebny (1), Hüffner (1), Vaszjunyin 1, Mihalik, Papp V. (1), Pozsgai, Hegyi Á., Azari, Galanisz, Peterdi, Kiss Dániel (1), Lencsés 1, Szappanos 2, Gröschl (1), Pavuk (2), Erdélyi 1, Somogyi (1), Hegyi Á. Z. (1). Vezetőedző: Stephan Lundh.

(0 hozzászólás)

A Magyar Kupa elődöntőiben léptek ma pályára csapataink. Acélbikáink első együttese hazai környezetben látta vendégül Sapa Fehérvár AV19 gárdáját, míg második csapatunk a Miskolc otthonában korcsolyázott jégre. A papírforma alapján előbbiekre könnyű, utóbbiakra nagyon nehéz mérkőzés várt, ám a mindkét együttesünk a döntőbe jutást tűzte ki maga elé célként.

Takarékon is sima győzelem

A kisvolán elleni mérkőzésen bátran kezdtek a vendégek, s Kiss Tamásnak már az első két percben többször is játékba kellett avatkoznia, s bár akadt a mieink előtt is lehetőség, az igazán komoly helyzetekre az 5. percig kellett várni, mikor Szappanos kiállítása alatt két komoly ziccere is akadt a fehérváriaknak. Acélbikáink finoman szólva sem pörögtek teljes fordulatszámon, ám így is fokozatosan átvették a játék irányítását, s a 13. percben Vaszjunyin kiugrásból lőtt találatával a vezetést is megszerezték (1-0). A gól után továbbra is lendületben maradtak az Acélbikák, akik ekkor már sorozatban vezették veszélyes támadásaikat a vendégek kapujára. A 17. percben Azari emberelőnyös találatával duplázta meg előnyét együttesünk, mely a hajrában sem állt le, s a harmad vége előtt hat másodperccel szerzett Lencsés-góllal gyakorlatilag már az első húsz perc végére eldöntötte a továbbjutás kérdését (3-0).
A térfélcserét követően nagyot roggyant az amúgy sem túl magas színvonal, ami jórészt annak volt köszönhető, hogy együttesünk teljesen takaréklángon égve passzolgatta a korongot. A fehérvári fiatalok hajtottak becsülettel, de ahogy a mieink előtt, úgy előttük is csak pár helyzet adódott, így a feledhetőre sikeredett második felvonás lőtt gól nélkül ért véget. A harmadik húsz percben ismét egy fokozattal feljebb kapcsoltak a Lundh-tanítványok, akik a 46. percben Mihalik, majd egy minutummal később Azari újabb góljával már ötfásra növelték előnyüket (5-0). A lényegi kérdések ezzel el is dőltek, de a hátralévő időben továbbra is nagy fölényben lévő Acélbikák közül a hajrában még Lencsés is duplázni tudott egy szépen eltalált lövéssel, kialakítva ezzel a 6-0-s végeredményt.

Elmaradt a bravúr

A nap másik mérkőzésének első harmada kísértetiesen hasonlított a DAB első csapatának összecsapására, hiszen a hazai pályán játszó miskolci gárda Jarabek korai, emberelőnyös találatával gyorsan megszerezte a vezetést. A folytatás sem úgy sikerült, ahogy azt szakács Ferenc és tanítványai elképzelték, mert a szinte folyamatosan emberhátrányban játszó Acélbikák ellen előbb Rafaj szerzett újabb gólt a 11. percben, majd Dubek is kihasznált egy kettős emberelőnyt, így alig telt el 13 perc a találkozóból, mikor már három góllal meglépett a Jegesmedvék alakulata (3-0).
A térfélcsere után a hazaiak is visszavettek a nyomásból, ráadásul a mieink is sokkal fegyelmezettebben játszottak, így a második játékrész lényegesen kiegyenlítettebb küzdelmet hozott. Ugyan Dubek második találatával már néggyel is meglépett a hazai egylet, ám Dancsfalvi a harmad hajrájában szépíteni tudott emberelőnyből, vagyis legalább a szépségtapasz összejött az Acélbikáknak (4-1). A harmadik felvonásra itt sem maradt túl sok izgalom, s bár a mieink többször is emberelőnyben játszhattak, mégis inkább a miskolci gárda volt veszélyesebb, ám Rajna eszén ekkor már nem tudtak túljárni Salugáék. A hajrában még felcsillant egy kis remény, miután az 55. percben Dancsfalvi is megszerezte második találatát, ám az utolsó percekben nem volt esély a felzárkózásra, így a Miskolc végül 4-2-es sikert aratva jutott be a kupadöntőbe, ahol első csapatunkkal nézhet majd farkasszemet holnap este hét órától.

Dab.Docler – Sapa Fehérvár AV19 6-0 (3-0, 0-0, 3-0)

Dab.Docler: Kiss T., Hüffner, Velebny (1), Azari 2, Galanisz (3), Peterdi (3), Hegyi, Pozsgai, Somogyi, Mihalik 1, Vaszjunyin 1, Erdélyi, Kiss D., Pavuk (1), Gröschl, Szappanos (1), Lencsés 2 (1), Papp V. (2), Hegyi Á. Z. Vezetőedző: Stephan Lundh.

Miskolci JJSE – Dab.Docler 2 4-2 (3-0, 1-1, 0-1)

Dab.Docler 2: Rajna, Acres, Tőkési (1), Szabados (2), Strenk, Dancsfalvi 2, Ványi, Nagy, Papp Cs., Virág, Mestyán, Vargyas, Prakab, Komáromi, Jonkl, Léránt, gungl, Kis A., Szepessy B., Szepessy M. Edző: Szakács Ferenc.

(0 hozzászólás)

A Magyar Kupa elődöntőiben léptek ma pályára csapataink. Acélbikáink első együttese hazai környezetben látta vendégül Sapa Fehérvár AV19 gárdáját, míg második csapatunk a Miskolc otthonában korcsolyázott jégre. A papírforma alapján előbbiekre könnyű, utóbbiakra nagyon nehéz mérkőzés várt, ám a mindkét együttesünk a döntőbe jutást tűzte ki maga elé célként.

Takarékon is sima győzelem

A kisvolán elleni mérkőzésen bátran kezdtek a vendégek, s Kiss Tamásnak már az első két percben többször is játékba kellett avatkoznia, s bár akadt a mieink előtt is lehetőség, az igazán komoly helyzetekre az 5. percig kellett várni, mikor Szappanos kiállítása alatt két komoly ziccere is akadt a fehérváriaknak. Acélbikáink finoman szólva sem pörögtek teljes fordulatszámon, ám így is fokozatosan átvették a játék irányítását, s a 13. percben Vaszjunyin kiugrásból lőtt találatával a vezetést is megszerezték (1-0). A gól után továbbra is lendületben maradtak az Acélbikák, akik ekkor már sorozatban vezették veszélyes támadásaikat a vendégek kapujára. A 17. percben Azari emberelőnyös találatával duplázta meg előnyét együttesünk, mely a hajrában sem állt le, s a harmad vége előtt hat másodperccel szerzett Lencsés-góllal gyakorlatilag már az első húsz perc végére eldöntötte a továbbjutás kérdését (3-0).
A térfélcserét követően nagyot roggyant az amúgy sem túl magas színvonal, ami jórészt annak volt köszönhető, hogy együttesünk teljesen takaréklángon égve passzolgatta a korongot. A fehérvári fiatalok hajtottak becsülettel, de ahogy a mieink előtt, úgy előttük is csak pár helyzet adódott, így a feledhetőre sikeredett második felvonás lőtt gól nélkül ért véget. A harmadik húsz percben ismét egy fokozattal feljebb kapcsoltak a Lundh-tanítványok, akik a 46. percben Mihalik, majd egy minutummal később Azari újabb góljával már ötfásra növelték előnyüket (5-0). A lényegi kérdések ezzel el is dőltek, de a hátralévő időben továbbra is nagy fölényben lévő Acélbikák közül a hajrában még Lencsés is duplázni tudott egy szépen eltalált lövéssel, kialakítva ezzel a 6-0-s végeredményt.

Elmaradt a bravúr

A nap másik mérkőzésének első harmada kísértetiesen hasonlított a DAB első csapatának összecsapására, hiszen a hazai pályán játszó miskolci gárda Jarabek korai, emberelőnyös találatával gyorsan megszerezte a vezetést. A folytatás sem úgy sikerült, ahogy azt szakács Ferenc és tanítványai elképzelték, mert a szinte folyamatosan emberhátrányban játszó Acélbikák ellen előbb Rafaj szerzett újabb gólt a 11. percben, majd Dubek is kihasznált egy kettős emberelőnyt, így alig telt el 13 perc a találkozóból, mikor már három góllal meglépett a Jegesmedvék alakulata (3-0).
A térfélcsere után a hazaiak is visszavettek a nyomásból, ráadásul a mieink is sokkal fegyelmezettebben játszottak, így a második játékrész lényegesen kiegyenlítettebb küzdelmet hozott. Ugyan Dubek második találatával már néggyel is meglépett a hazai egylet, ám Dancsfalvi a harmad hajrájában szépíteni tudott emberelőnyből, vagyis legalább a szépségtapasz összejött az Acélbikáknak (4-1). A harmadik felvonásra itt sem maradt túl sok izgalom, s bár a mieink többször is emberelőnyben játszhattak, mégis inkább a miskolci gárda volt veszélyesebb, ám Rajna eszén ekkor már nem tudtak túljárni Salugáék. A hajrában még felcsillant egy kis remény, miután az 55. percben Dancsfalvi is megszerezte második találatát, ám az utolsó percekben nem volt esély a felzárkózásra, így a Miskolc végül 4-2-es sikert aratva jutott be a kupadöntőbe, ahol első csapatunkkal nézhet majd farkasszemet holnap este hét órától.

Dab.Docler – Sapa Fehérvár AV19 6-0 (3-0, 0-0, 3-0)

Dab.Docler: Kiss T., Hüffner, Velebny (1), Azari 2, Galanisz (3), Peterdi (3), Hegyi, Pozsgai, Somogyi, Mihalik 1, Vaszjunyin 1, Erdélyi, Kiss D., Pavuk (1), Gröschl, Szappanos (1), Lencsés 2 (1), Papp V. (2), Hegyi Á. Z. Vezetőedző: Stephan Lundh.

Miskolci JJSE – Dab.Docler 2 4-2 (3-0, 1-1, 0-1)

Dab.Docler 2: Rajna, Acres, Tőkési (1), Szabados (2), Strenk, Dancsfalvi 2, Ványi, Nagy, Papp Cs., Virág, Mestyán, Vargyas, Prakab, Komáromi, Jonkl, Léránt, gungl, Kis A., Szepessy B., Szepessy M. Edző: Szakács Ferenc.

(0 hozzászólás)